A Jóisten mindig a tenyerén hordozta – 70 éves Vaskuti István

MINDIG VAN MIT TENNIE Vaskuti Istvánnak. A Nemzet Sportolója edzőként segíti a gyerekeket a BKV Előre kajak-kenu szakosztályában, heti háromszor ő maga is edz, kerékpárral megy dolgozni, vízitúrára jár, emellett a kertes ház és az édesapjától örökölt szőlőbirtok is lefoglalja.

 „Hogy milyen a borom? El tudom adni! – felelte kérdésünkre Vaskuti István. – Három, soronként ötszáz méternyi szőlőt gondozok, évente nagyjából ezer-ezerkétszáz liter bor jön ki belőle.”

Jól érzi magát a pörgésben, s persze azt is tudja, tennie kell azért, hogy fizikailag, szellemileg egyaránt jó állapotban legyen: „Nyilván minden életkornak megvannak a szépségei és a feladatai. Amennyire tőlem telik, igyekszem lassítani a mostani időszakot. A Honvédban háromszor edzek egy héten, jó társaságban. Szerintem elég jó kondiban vagyok, szakedzőként próbálok olyan gyakorlatokat végezni, amelyek szinten tartanak. Látok példákat arra, hogy az, amit én is csinálok, jó módszer. Így is szeretném folytatni, aktívan élni.”     

Vaskuti István eddig nyolc-kilenc éves gyerekekkel foglalkozott, most szeptembertől azonban már eggyel idősebb korosztálynak tart edzéseket. Például az egyik unokájának is: „Közülük ketten is kenuznak a BKV-ban, ha a másik korosztálynál lennék edző, a másik unokámmal dolgozhatnék együtt. Egyébként négy unokám van, a két lány közül az egyik vív, a másik atletizál. Ami a gyerekeimet illeti: hárman vannak, a lányom biológus, az egyik fiú sportközgazdász, a másik vállalkozó.”     

Az olimpiai aranyérmes, tízszeres világbajnok és tizennyolcszoros magyar bajnok egykori kenuklasszis csütörtökön tölti be életének 70. évét. A kerek évfordulóra természetesen nagyon készül a család: „Az egyik Duna-parti csárdában családi, baráti, sporttársi körben megközelítőleg negyvenen leszünk, ez minimális létszám. Egyébként nálunk sok születésnap egybeesik, a fiam és köztem két nap különbség van, az egyik lányunokámmal pedig pontosan egy hét, ilyenkor mindig összejön a család.”

Vaskuti Istvánt végül arra kértük, értékelje egy mondatban a maga mögött hagyott hetven esztendőt: „A Jóisten mindig a tenyerén hordozott, azt remélem, megtartja ezt a jó szokását!”