Hatvanéves lett Hódosi Sándor, olimpiai és világbajnok kajakozó

2026.04.28. 13:35
null
Hódosi Sándor (Fotó: NS-archív)
Hatvanéves Hódosi Sándor olimpiai és világbajnok kajakozó, a szöuli aranynégyes tagja.

A Magyar Olimpiai Bizottság honlapján megjelent írás szerint az 1966. április 28-án született Hódosi Sándor 1975-től kezdve volt a Honvéd kajakosa, edzője a későbbi szövetségi kapitány, Angyal Zoltán volt. Még ifjúsági korában, 1983-ban tagja volt az 500 méteren korosztályos Európa-bajnok magyar négyesnek. A felnőttek között két év múlva mutatkozott be a mecheleni vb-n, majd újabb két év elteltével már érmet is nyert: világbajnoki bronzot Duisburgban 10 ezer méteren Csipes Ferenccel. Már ötkarikás aranyérmesként világbajnok lett Plovdivban 10 000 méteren párosban Ábrahám Attilával és a négyessel, Ábrahám és Csipes mellett Gyulay Zsolttal.

Legnagyobb sikere a szöuli olimpián a négyessel 1000 méteren elért győzelme szintén az Ábrahám, Csipes és Gyulay trióval közösen. Az akkori szövetségi kapitány, Parti János Csipes felvetésére ültette össze az olimpia előtt nem sokkal a legendás négyest, amelynek a szöuli volt az első nemzetközi versenye.

Barcelona előtt még hajóba ült az Újpesti TE színeiben, de az 1992-es olimpiára már nem jutott ki, a versenyzést abba is hagyta. Pályafutása során tucatnyi magyar bajnoki címet szerzett.

Hódosi Sándor a kilencvenes évek közepétől, évtizedek óta az Egyesült Államokban él. Miamiból egy ideje – ha teheti – évente hazalátogat, ilyenkor „összetart” egykori sporttársaival. Ez történt néhány héttel ezelőtt is, amikor a szöuli aranynégyes – az 1990-es poznani vb után – 36 év elteltével Budapesten, a Gubacsi híd pillérénél, a csepeli Kolonics György Vízisport Központ melletti Duna-szakaszon március közepén újra összeült.

Kajak-kenu
2020.05.16. 10:51

Kajak-kenu: olimpiai bajnokunk megtalálta a számításait Amerikában

„Életem legnagyobb sikere az olimpiai bajnoki aranyérem, de az érte kapott pénzből akkor egy Fiatot tudtam venni.”

 

 

Legfrissebb hírek

Három érmet szereztek a mieink a világ egyik legnagyobb hosszú távú kajak-kenu versenyén

Kajak-kenu
2026.08.09. 11:36

A debreceni csatár, akit a grund nevelt – Kerekes György 70 éves

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 07:00

„Boldog és büszke vagyok arra, akivé váltam” – Balogh Gábor 50 éves

Egyéb egyéni
2026.08.05. 06:58

Torma Gábor: Pedig maga Arsene Wenger jött el értem…

Magyar válogatott
2026.08.01. 07:10

Birkás Balázs nyerte meg a férfiak küzdelmét a kajak-kenu szlalom ob-n

Kajak-kenu
2026.07.31. 17:33

Hofer Bianka és Tölgyesi Flóra nyerte meg a kajak-kenu vb szegedi pótválogatóját

Kajak-kenu
2026.07.28. 16:50

Kálnoki-Kiss Attila: Fizessen bérleti díjat a sukorói akadémia

Kajak-kenu
2026.07.27. 17:49

Kajak-kenu: huszonegy magyar érem vasárnap a szegedi korosztályos Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.26. 21:07