Vb-ezüstérmes lett a Kolonics Alapítvány kuratóriumának új tagja

   Munkatársunktól Munkatársunktól
2026.04.17. 14:26
null
A világbajnoki ezüstérmes Korisánszky Dávid lett a Kolonics Alapítvány kuratóriumának új tagja – számolt be róla pénteken a Kolonics Alapítvány hivatalos honlapján.

A pénteki közlemény szerint az alapítvány rendezvényein eddig is aktív szerepet betöltő, világbajnoki ezüst- és bronzérmes, UTE-s kenuedző Korisánszky Dávid tagja lett az alapítvány kuratóriumának.

„A decemberi kuratóriumi ülésen Reményi Péternek, a Römi Sárkányhajó Klub legendás edzőjének a kuratórium bővítésére vonatkozó javaslatát egyhangúlag támogattuk, arra is figyelemmel, hogy Korisánszky Dávid már régóta segíti az alapítvány munkáját önzetlen tevékenységével – idézte a Kolonics Alapítvány hivatalos honlapja Bognár Viktort, az alapítvány elnökét. – Aktív résztvevője a februári kenusnapnak, a júliusi emlékevezésnek, az októberi emlékfutásnak és az emlékkiállításon tartott tárlatvezetéseivel is sokat tesz Kolonics György emlékének ápolásáért. Versenyzőként rajongott Kolóért, Ludasi Róbert tanítványaként közvetlenül hatott rá Gyuri szellemi öröksége is. Utánpótlásedzőként jelenleg is aktív, hasznos résztvevője a kajak-kenu sportközösségnek, megfelelő rálátással rendelkezik az aktuális folyamatokra. Biztos vagyok benne, hogy pozitív személyisége friss energiát hoz a kuratórium működésébe, nem mellesleg mellette mi is megfiatalodunk.”

Korisánszky Dávid megtiszteltetésnek tekinti az új feladatát: „Már több mint tíz éve annak, hogy egyszer Csabai Edvin beszédét hallgattam egy emlékevezésen, néztem a kuratóriumi tagokat, és azon gondolkoztam, egyszer vajon én is alkalmas leszek-e közéjük tartozni, mert nagyon hasznos, amit tesznek, és ennek én is részese szeretné lenni, én is tovább akarom vinni Koló örökségét. Most évtizedes álmom vált valóra. Elsősorban a fiatalabb generációnak szeretném bemutatni Kolo munkásságát – van is rá elképzelésem, hogyan. Évek óta segédkezem már az alapítvány rendezvényein, a kedvencem ezek közül a kiállításokon az iskolás csoportok tárlatvezetése.”

 

Legfrissebb hírek

Fejes Dániel: Úgy készülhetek egy hazai vb-re, hogy címvédő vagyok

Kajak-kenu
2026.09.23. 14:53

Kajak-kenu: káprázatos teljesítmény az ORV-n

Utánpótlássport
2026.09.23. 09:03

Kajak-kenu: fölényes első hely az éremtáblázaton

Utánpótlássport
2026.09.20. 19:55

Kajak-kenu: újabb 13 éremmel folytatták a fiatalok az ORV-t

Utánpótlássport
2026.09.19. 19:37

Csikós Zsóka: Nem tudjuk megtenni, amit néhány éve még igen

Kajak-kenu
2026.09.19. 09:51

Kajak-kenu: 18 magyar érem az ORV első döntős napján

Utánpótlássport
2026.09.18. 19:17

Kiss Ágnes: Azért tudok az ezüstéremnek is örülni

Kajak-kenu
2026.09.18. 10:11

Október 16-ig lehet nevezni a Kolonics Emlékfutásra

Kajak-kenu
2026.09.17. 16:51