Nagy Zsolt: Jött olyan üzenet is, hogy többet ne vegyem fel a válogatott mezt

2024.10.25. 12:16
Nagy Zsolt a lovasberényi futballpálya hazai kispadján (Fotó: Török Attila)
Minden a lovasberényi futballpályán kezdődött? Nem véletlen, hogy Nagy Zsolttal itt találkoztunk a Képes Sportba készült interjúnk felvételén. „Kis falusi gyerek vagyok, nem viselkedem másképp, mert válogatott vagyok” – mondta, és videónkban erről tanúbizonyságot is tesz.

Nagy Zsoltnak Lovasberény falusi futballpályáról hosszú út vezetett addig, míg a magyar válogatott színeiben gólt lőtt az angoloknak Wolverhamptonban. Karrierjét hullámvölgyek tarkították, de bármilyen mély gödörbe is került, mindig kimászott belőle. Így tett a 2019-es, Wales elleni Eb-selejtező után is, amikor a szurkolóktól nem éppen kedves üzeneteket kapott.

Jött olyan üzenet is, hogy többet ne vegyem fel a válogatott mezt, ez elég mélyen érintett. Szerencsére azóta ez a tendencia megfordult, bár azok, akik akkor negatív dolgokat írtak, nem jelentkeztek azóta. Örülök neki, hogy szeretnek, és ha azzal örömet tudok szerezni a szurkolóknak, hogy odaállok velük egy képre, akkor azt szívesen megteszem” – mondta a Puskás Akadémia 31 éves labdarúgója.

Videónkból az is kiderül, hogyan segítette a karrierjét Orbán Viktor, illetve milyennek látja az édesanyja, mióta ismét balszélsőként rúgja a gólokat. Továbbá arról is beszél, hogy hobbi férfi fodrászként kinek készített már frizurát a válogatottban.

A Nagy Zsolttal készült, kétoldalas Képes Sport-interjúnk a Nemzeti Sport szombati számában lesz olvasható. Többek között részletesen beszélt karrierje csúcs- és mélypontjairól, elmondta, miképp élte meg, hogy Marco Rossi nem vitte ki a 2021-es Eb-re, s mit jelentett neki, hogy a 2024-esen ott lehetett. Továbbá azt is elárulta, mennyit gondol arra, hogy 2026-ban akár a világbajnokságon is pályára léphet, ha kijut a magyar válogatott.
 

 

Legfrissebb hírek

A jubileuma után már gólt is szerzett Theodorosz Zagorakisz – Az első 100-szorosok, 18. rész

Képes Sport
4 órája

„Sokkal többet kaptam a hokitól, mint valaha gondoltam” – interjú Garát Zsomborral

Képes Sport
Tegnap, 11:23

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

A Szparinál van motiváció; a Puskás Akadémia–MTK meccsen többen búcsúzhatnak

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 10:49

Somogy FC, a csapat, amelyről lemondott saját városa – elfeledett élvonalbeli futballklubok, 7. rész

Képes Sport
2026.05.14. 17:21

Tóth Rajmund: Örülök a meghívónak, de először klubtörténelmet kell írni

Labdarúgó NB I
2026.05.14. 11:44

Szendrei Norbert érezte, hogy felfigyel rá Marco Rossi szövetségi kapitány

Magyar válogatott
2026.05.14. 10:07

Redzic Damir: Nem a pénz miatt lettem a Red Bull Salzburg játékosa – exkluzív interjú

Légiósok
2026.05.14. 06:44
Ezek is érdekelhetik