Nemcsak klubot váltott, életstílust is – interjú Juhász Dorkával

 
– Hányszor járt Isztambulban, mielőtt tavaly nyáron aláírt a Galatasarayhoz?      
– Ha jól emlékszem, kétszer. Egyszer a Famila Schióval, előző olasz csapatommal, amikor az Euroligában találkoztunk a Fenerbahcéval, és egyszer még 2017-ben a PEAC-cal játszottunk a Galatával az Európa-kupa nyolcaddöntőjébe jutásért, itt volt a második meccs. De nem volt időm városnézésre egyik alkalommal sem, pedig nagyon kíváncsi voltam… Ám arra gondoltam, ide mindenképp vissza fogok jönni, hogy jobban szétnézhessek. Gigantikusnak és kaotikusnak tűnt a város, a török ételek ízlettek, s összességében pozitív érzések maradtak bennem. 

– Hatalmas váltást élhetett meg, hiszen Schio nyugodt, csendes olasz kisváros 38 ezer lakossal, Isztambul pedig 16 milliós metropolisz…     
– Bevallom, nem is volt egyszerű megszokni. Két évig éltem Észak-Olaszországban, és élveztem, hogy szinte mindenkit ismerek Schióban, ahol autóval gyakorlatilag fél órán belül odaérhettem bárhová. Arrafelé alig vannak turisták, nem zaklatott minket senki. Viszont az utolsó hónapokban már elkívánkoztam, vágytam a nagyvárosi életre. Persze itt, Isztambulban meg átestem a ló másik oldalára – túl nagy ez a város, főleg, mert korábban sosem éltem az ittenihez hasonlóan népes településen. Óriási és állandó a közlekedési dugó, hatalmas a tömeg mindenhol. Ám úgy vélem, mindennek megvan a maga szépsége. Schióban több volt a zöld terület és a park, természetközelibb volt a település. Itt mindenhová kocsival kell menni, nem lehet megúszni a dugót, ezzel együtt Isztambul is nagyszerű hely. Óriási területen fekszik, én pedig szeretek utazni, szóval reményeim szerint sok nevezetességet megnézek majd a jövőben. 

– Mit csinál a szabadidejében?      
– Szeretek kimozdulni, de bevallom, még nem sokszor merészkedtem át az ázsiai részre, inkább az európai oldalon jártam. Ha lehet, akkor vízpartra megyek, sétálni, vásárolgatni a csapattársakkal, reggelizni, ebédelni. Amikor van egy szabadnap, első a pihenés otthon, mert tényleg sok az utazás. 

– Már említette az ételeket, de akkor most fejtse ki, mit eszik Isztambulban?      
– Alapvetően kedvelem a török konyhát, ízlik, ahogyan errefelé elkészítik az ételeket, a tradicionális fogásaikat. Nekem bejönnek az itteni fűszerek, de nem jobban, mint a magyar konyhában használtak. Szerintem van hasonlóság a két gasztronómia között, s az is közös pont, hogy a törökök is szeretnek enni. Változatos az étrendjük, de nem összehasonlítható a magyarral. Alapvetően nyitott próbálok lenni, még a szabad tűzön sült húsok is ízlenek. 

– No és mi a helyzet a vallással?      
– A ramadán alatt tudjuk, mikor dugul be a város. Van hithű, erősen vallásos csapattársam is. Előfordul, hogy meg kell állnia enni akár edzés közben is, de nekem ezzel nincs semmi bajom. Egy biztos, az éttermekbe előre kell asztalt foglalni, hogy biztosan legyen hely. Az én tapasztalataim szerint alapvetően befogadó nép a török, nekem pozitív élményeim vannak. A csapatba egyből beilleszkedtünk mi, újak, gyorsan barátságokat kötöttünk. Kedvesek velem, s reméljük, ez így is marad. Azt látom, hogy nyitottak az emberek akár az én kultúrámra is, szóval jól érzem magam itt nagyon!

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. március 28-i lapszámában jelent meg.)