Somogy FC, a csapat, amelyről lemondott saját városa – elfeledett élvonalbeli futballklubok, 7. rész
123 évvel ezelőtt Kaposváron, a mai Táncsics Mihály Gimnázium udvarán alakította ki pályáját Somogy vármegye első futballcsapata, a KAC. Két esztendővel később már nemzetközi találkozót is vívott egy zágrábi ellenféllel. A háború előtti időszakban a Dunántúli kerület Pécsvidéki alosztályában szerepelt, vegyes sikerrel.
A profi futball magyarországi bevezetése felkeltette a kereskedőváros érdeklődését is, 1926. július 25-i számában arról írt az Uj-Somogy, hogy a KAC újból életre kel. „A régi dicsőséges Kaposvári Atlétikai Klubot támasztják fel Phönix madárként azok a lelkes sportférfiak, akik belátták azt, hogy egészséges sportéletet csak az erők összefogásával lehet teremteni. Sem a MÁVTE, sem a KDLTE nem tudott életképes lenni, mindkettő csak vergődött. Keservesen tapasztalták, hogy csak összefogva, egy nagy egyesületet alkotva tudnak csak boldogulni. Kaposvár sportéletének megerősödése, fejlesztése reményében örömmel üdvözöljük a két egyesület fúzióját, amelytől minden sportember csak előnyt vár” – szólt a cikk, amelyből az is kiderült, hogy a profi másodvonalba sorolták be a leendő csapatot.
A Korona Szállóban tartott választmányi ülésen kimondták, hogy a profi futballcsapat Somogy név alatt szerepel, a színe fekete-piros lesz. Az egyesület anyagi hátterét mai szóval élve „közösségi finanszírozásból” akarták megteremteni. A Somogyi Ujság ugyanis két nappal később már arról írt, hogy a klub a város polgáraihoz fordult: „Tegnap jelentek meg a kaposvári profi alakulat, a Somogy FC vörös betűs plakátjai az utcákon, melyeken 72 pengős szövetkezeti üzletrészek jegyzésére szólítják fel Kaposvár és a megye minden szépért, jóért és nemesért lelkesedő lakosságát.”
Mindeközben a klub keretét is fel kellett tölteni, néhány nappal később a KAC amatőr csapatával, majd a szintén kaposvári Turul FC-vel is összecsapott az együttes, mindkettőt fölényesen legyőzte. Augusztus 29-én már bajnoki mérkőzés következett az Erzsébetváros ellen, a Somogy az Erdőss II – Szatyin, Morvay – Tallián, Nyul II, Buday – Gacsár, Weisz, Csida, Zaviza, Göllesz összeállításban lépett pályára, a Somogyi Ujság tudósítása alapján „rekord közönség előtt”. Az izgalmas, heves iramú találkozó 1:1-es döntetlennel zárult, a kaposváriaktól Morvay büntetőből egyenlített a 85. percben.
A lap szerint a meccs krónikájához tartozott, hogy „Zakál biztos kézzel vezette a mérkőzést, melyet többször kellett félbeszakítani a földön fetrengő játékosok élesztgetése miatt.”
A Somogy első idényében az ötödik helyen zárt, egy évvel később már bajnokként jutott fel a legmagasabb osztályba. Biztosra mentek a csapatnál a bajnokság végén, május elején megvették ugyanis a hátralévő két idegenbeli mérkőzés pályaválasztó jogát. Persze a kaposváriak „pesterzsébeti ellenlábasai” is mindent megtettek az utolsó bajnoki előtt, ahogy az Uj-Somogy tudósításából kiderül: „Bár öt órakor kezdődött a mérkőzés, az emberáradat már négy órakor megindult a pálya felé. Autók, kocsik öntötték az embereket, de gyalog is oly sűrűen érkezett a közönség, hogy a Szent Imre utca feketéllett az emberektől. Bízó reménységgel érkezett mindenki. Az arcokon ott tükröződött a mérkőzés fontossága. Nem vette senki könnyű galoppnak a meccset, mert hamar híre futott annak, hogy a Somogy pesti ellenségei 400 pengős prémiumokkal doppingolták a Húsosokat.”
A négyszáz pengő és a nagy tét rányomta bélyegét a találkozóra, háromezer torokból zúgott a „Tempó, Somogy!” rigmus, és a hajrában csak megszületett a győztes gól. Weisz II találatát akkora éljenzés fogadta, hogy a lap szerint a vasútállomásig lehetett hallani. A pesterzsébetiek a zöld asztalnál még megpróbálták megóvni az Órások elleni találkozót, de nem jártak sikerrel, a Somogy a legmagasabb osztályba jutott.
A korábbi kiváló ferencvárosi labdarúgó, Blum Zoltán által játékos-edzőként irányított kaposváriak Szegeden vívták első élvonalbeli mérkőzésüket, Csida István és Vadas Miklós góljával 2:1-re meg is verték a Bástyát.
„A győztes csapat az 1 órai vonattal érkezett meg. Az állomáson 2-300 főnyi lelkes közönség várta a vezetőséggel az élén a csapatot, amelyet amikor leszállt a vonatról, dörgő éljen fogadott” – írja az Uj-Somogy.
Az első idényben Csidáék tisztességesen helytálltak a legmagasabb osztályban, 17 megszerzett pontjuknak köszönhetően a 8. helyen végeztek a tizenkettes mezőnyben. Egy évvel később már utolsóként búcsúztak, de 1931-ben rögtön visszajutottak (az Újpestről szerződtetett Jávor Pál egymaga 54 gólt rúgott!). Újoncként megint meneteltek, a hetedik helyen végeztek, ugyanakkor például a Ferencvárosról 10:1-re kaptak ki…
Az 1932–1933-as évad végén már csak nagy harc árán sikerült meghosszabbítani az élvonalbeli tagságot. Történt ugyanis, hogy a somogyiak az idény elején nem akartak kiállni Soroksáron, mert a találkozón nem volt rendőrségi biztosítás. Végül lejátszották a meccset és kikaptak 1:0-ra, de sikeresen megóvták. A megismételt mérkőzést már a Somogy nyerte meg 2:1-re, csakhogy ez meg a Soroksárnak nem tetszett. Budapesten a polgármester (!) határozatában a soroksáriaknak adott igazat, mire az ügy a belügyminisztériumban folytatódott. A miniszter a Somogy javára döntött, amely így utolsó előttiként osztályozót játszhatott, míg a soroksáriak kiestek. Amíg ez a jogvita zajlott, a csapat éppen Fiumében felkészülési mérkőzéseket játszott.
„Ismerve a kegyelmes úr igazságérzetét, biztosra vettük, hogy a döntés csak ránk nézve lehet kedvező. A napnál világosabb volt a Somogy igaza. Most felkészülünk az osztályozóra és ismerve a csapat harci kedvét, bízok a győzelemben!” – nyilatkozta a klub elnöke, Andorka Gyula az Uj-Somogynak.
 Az 1909-ben Fiumében született Miklósi István a Kaposvári MÁV-ban kezdett el futballozni, majd Szigetvárra igazolt, onnan húszévesen került a Somogy FC-hez. „Még ott is mint kapus kezdtem. Aztán egyszer megpróbáltam hátvédet játszani és attól kezdve mindig hátvéd is maradtam” – mondta a Sporthírlapnak. Valamennyi poszton megállta a helyét, a Somogy–Kispest mérkőzésen az is előfordult, hogy újfent be kellett állnia a kapuba. 1933-ban csapatával szülővárosában kirándult, ahol azért állították ki az egyik meccsen, mert olaszul kérte számon a játékvezetőt. Tehetségére felfigyeltek Olaszországban. „Mint fiumei születésű, megengedték, hogy az FC Genovában futballozzak. Nem sokáig maradtam az olasz csapatban. Franciaországba tettem át székhelyemet, ahol az FC Séte játékosa lettem. Ma is ott futballoznék, ha nincs honvágyam” – mondta a Délmagyarországnak 1935-ben. Hazatért a Somogyhoz, amelyből az együttes kiesését követően Szegedre igazolt. A „Nagy Csolasz” becenevű futballista háromszor játszott a válogatottban is, a luxemburgiak ellen 6:0-ra megnyert találkozón 30 méterről lőtt szabadrúgásgólt. 1963-ban hunyt el. |
Az angyalföldi Béke utcában a Nemzeti Sport tudósítása szerint „a Vasas letört csapat benyomását keltette, még csak kétessé sem tudta tenni a Somogy győzelmét.” A vendégek 3:0-s győzelemmel nyugodtan utazhattak haza. A Vasas a visszavágóra megfiatalított gárdával érkezett, és sima 5:2-es vereséget szenvedett a hazaiaktól.
A következő idényben is csak osztályozón maradt benn a Somogy, akkor egy régi „ismerőssel”, az Erzsébeti TC FC-vel találkozott, és oda-vissza egyaránt 2:0-ra győzött. Az 1934–1935-ös kiírásban csupán egy győzelmet aratott a kaposvári csapat – tizenkétezer néző előtt a Hungária úton 2:1-re verte meg a III. Kerületet –, s utolsóként esett ki. 1935. május 30-án csak kétszázötven néző gyűlt össze az Üllői úton, ahol a Somogy FC 1:1-es döntetlent játszott a Budai 11 ellen. Kollár Ferenc találata után hosszú évtizedek teltek el, mire újabb kaposvári gól született az élvonalban. A Somogy FC ugyan még kaposvári csapatként kezdte el a profi másodosztályt, ám az egyesületre nehezedő anyagi terhek miatt a város tulajdonképpen lemondott róla.
„Meghalt a Somogy – megszületett a Baranya-Somogy. Fejfájáin ez áll: Itt nyugszik a Somogy. Élt 10 évet” – írta az Uj-Somogy 1936. április 19-én. „Amikor 1926-ban lelkes sportemberek megalakították a Somogyot, nem gondolt senki sem arra, hogy 10 évig tud működni. A Somogy viselte a büszke bajnoki címet, részese volt annak a csoportnak, mely képviseli a középeurópai futballnívót az I. ligának. Dicsőséget szerzett Kaposvárnak, a megyének és a fekete-piros színekért ott lelkesedett mindenki, aki csak egy kicsit is szereti a sportot és szűkebb pátriáját. Járt külföldön és ott is babérokat aratott. Nevelt nagy játékosokat, akik még ma is büszkeségei a magyar sportnak. Elvégeztetett! A legutóbbi év már csak a haldoklás periódusa volt és legyünk őszinték. A végén örültünk, hogy megszabadultunk tőle. Legalább Pécsen segíthettünk, ha segítésnek lehet nevezni azt, ha most küzdhetnek egy profi csapat fenntartásáért” – tekintett vissza a lap, és az utolsó mondat egyúttal szomorú korkép is a harmincas évek vidéki magyar futballjáról.
„Kaposvár a klubot átadta teljes egészében és a továbbiakban Kaposvárnak már semmi néven nevezendő érdekeltsége nincs benne” – vonta le a komor konzekvenciát a szerző. A Somogyi Ujság ehhez csak annyit tett hozzá: „Azok, akik a pécsi átkísérés temetési menetét megvalósították hozzá nem értő munkájukkal, – szégyelljek magukat.” A Baranya-Somogy egyébként az Erzsébeti TC ellen játszotta első meccsét (1:1) pécsiként.
Kaposváron negyven évet kellett várni a következő élvonalbeli csapatra, akkor a Rákóczi jutott a legmagasabb osztályba. Napjainkban a zöld-fehér színeket viselő együttes vezeti az NB III-as bajnokság Délnyugati csoportját. Némi kapcsolat egyébként felfedezhető a Rákóczi és a Somogy között, 1926-ban a KAC ugyanis a profi mellett amatőr csapatot is indított, amely nyolc évvel később egyesült a Rákóczival.
 Alapítva: 1926. július 26. |
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. május 9-i lapszámában jelent meg.)
