Kerékpár: az UCI elnöke nem érti, miért van szükség Hamiltonra

MTI MTIMTI MTI
2006.10.23. 11:44
Címkék
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elnöke nem érti, miért szeretné több csapat leigazolni a doppingvétsége után hamarosan visszatérő, ám további csalások miatt akár végleges eltiltással is szembenéző amerikai Tyler Hamiltont (képünkön).
Pat McQuaid jelezte: egyetlen csapat működésébe sem kíván beleszólni, ám furcsállja, hogy a pályafutása csúcsán túllévő, 35 éves versenyzőért szinte sorban állnak a jelentkezők.

Hamilton megnyerte az athéni olimpián az egyéni időfutamot. Aztán először fennakadt a vizsgálatokon, majd eljárási szabálytalanságok miatt mégis megtarthatta az aranyérmét.

Egy hónappal később, a Vueltán - ugyancsak vérdoppinggal - szintén lebukott, és ekkor már nem volt mentség: két évre száműzték. Csakhogy ő is érintettnek tűnik az idén nyáron kipattant spanyolországi doppingbotrányban, márpedig ha beigazolódik bűnössége, örökös eltiltás vár rá.

Az amerikai bringás iránt leginkább a Tinkoff olasz együttes érdeklődik.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: DVTK–Kazincbarcika az NB II-ben

Minden más foci
1 perce

Élet a bőrlabdák mentén – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
3 perce

Nyert és vezet a Lyon; négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
5 perce

Biztos jó, ha feljutunk az A-ligába?; Tóth Milán sírni tudott volna a sérülése után

E-újság
6 perce

NFL: a Cleveland a Baltimore, a Tennessee az Indianapolis ellen fordított és nyert

Amerikai sportok
29 perce

Gyönyörű gólokkal nyert a Real Madrid a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
45 perce

Hatékonyság csúcsra járatva: Torinóban is nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
54 perce

Bronzérmes lett Törökországban a Hajós, Niemeier strandröplabdapáros

Röplabda
1 órája