Kerékpár: felügyelő biztos a szakági szövetség élén

Vágólapra másolva!
2007.02.01. 18:50
Címkék
A Magyar Kerékpáros Szakági-szövetség (továbbiakban MKSZSZ, szakági szövetség) vezetőinek sorozatos lemondása után kialakult helyzetben, a Magyar Kerékpársportok Szövetségének (továbbiakban MKSZ, ernyőszervezet) elnökségi ülését követően a szervezet elnöke, Krizsanits János az alábbi közleményt juttatta el a Nemzeti Sport Online-hoz.
Az MKSZ, élve a törvény adta és az alapszabályban is rögzített jogával, ideiglenesen, 60 napra felfüggeszti az MKSZSZ korlátozott jogi személyiségét.

Felügyelő biztost nevez ki a szövetség (MKSZSZ) élére Pisók István személyében, aki egy független ügyvéddel közösen világítja át a szövetség jogi, gazdasági és ügyviteli helyzetét.

Ezen vizsgálat alatt a működést a biztos vezeti, azonban jognyilatkozatot csak az MKSZ elnöksége tehet.

A vizsgálat befejezése és a konszolidáció után az MKSZ elnöksége fogja összehívni az MKSZSZ közgyűlését, majd átadja a szövetség vezetését az ott megválasztandó, akkor már legitim elnökségnek.

Ezen időszak alatt a szakági szövetség napi ügyeit az irodában Tarapcsák Péter viszi, együttműködve a biztossal és az ügyvéddel.

Előzmények

Az MKSZ január végi elnökségi ülésének egyik napirendi pontjában a szakági szövetség (MKSZSZ) utolsó elnökségi üléséről Pisók István számolt be. Aggodalmát fejezte ki a szakági szövetségben kialakult helyzetről, hiszen korábban már több elnökségi tag lemondott, távozott az elnök mellett a főtitkár és a szakmai igazgató is. Az alapszabály szerint Pisók István – mint MKSZSZ alelnök – ügyvezető elnökké lett kinevezve, valamint felkérték a rendkívüli közgyűlés 15 napon belüli összehívására. Ez azonban jelen helyzetben lehetetlen, mivel tisztázatlan a klubok pontos száma, jogállása, a taglétszám és a gazdasági helyzet. Az ernyőszervezet elnöksége megvitatta az MKSZSZ-nél kialakult helyzetet és a következő – egyhangúlag elfogadott – döntést hozta.
Legfrissebb hírek

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
11 perce

Eltűnőben a tét nélküli felkészülési meccsek: Ázsiában is érkezik a Nemzetek Ligája

Minden más foci
25 perce

FIFA-világranglista: a negyvenedik helyen zárja az évet a magyar férfi válogatott

Magyar válogatott
38 perce

Kézilabda: tavasszal lehet szó az orosz csapatok nemzetközi visszatéréséről

Kézilabda
1 órája

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
1 órája

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája

A berni diadal – fiktív regényt írt korábbi munkatársunk

Minden más foci
2 órája

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik