Leonardo Piepoli nyerte a szakaszt, Noe átvette a vezetést

Vágólapra másolva!
2007.05.22. 17:55
Címkék
Az olasz Leonardo Piepoli nyerte az olasz kerékpáros körverseny, a Giro d'Italia tizedik szakaszát. Az olasz versenyző honfitársát, Danilo di Lucát előzte meg, a harmadik hely a luxemburgi Andy Schlecké lett. Összetettben átvette a vezetést Andrea Noe, miután Marco Pinotti komoly hátránnyal érkezett célba.
Leonardo Piepoli öröme
Reuters
Leonardo Piepoli öröme
Leonardo Piepoli öröme
Reuters
Leonardo Piepoli öröme
Három kategorizált hegy, és persze mindemellett 250 kilométer várt a versenyzőkre kedden a Giro d'Italián.

160 kilométer megtétele után egy hat fős mezőny állandósította négy perc körüli előnyét a főmezőny előtt.

A szökevények csoportját alkotta két kolumbiai, Ivan Parra (Cofidis) és Mauricio Ardila Cano (Rabobank), az amerikai George Hincapie (Discovery Channel), a francia Hubert Dupont (Ag2r Prévoyance), a spanyol Alberto Losada (Caisse d'Epargne), és az olasz Fortunato Baliani (Ceramica Panaria).

Már a szakasz elején borítékolható volt, hogy az olasz Marco Pinotti (T-Mobile) elveszíti a rózsaszín trikót. Ez még inkább biztossá vát akkor, amikor a verseny 95. kilométerénél Pinotti csapattársa, Gregory Henderson feladni kényszerült a versenyt.

Az utolsó kilométereken aztán felborult az addig sorrend, elöl már az olasz Leonardo Piepoli (Saunier Duval) tekert. A luxemburgi Andy Schleck (Team CSC) és az olasz Danilo Di Luca (Liquigas) ugyan tartotta egy darabig a lépést Piepolival, ám a végén már csak Piepoli volt az élén.

Úgy tűnt, hogy vár csapattársára, a szintén olasz Gilberto Simone-ra, de mivel ő nem jött, így Piepolli senkitől nem zavartatva tekerhetett be a célba. Második Di Luca, míg harmadik A. Schleck lett.

Ahogyan az várható volt, gazdát cserélt a rózsaszín trikó, a szerdai 198 km-es etapon azt már az olasz Andrea Noe (Liquigas) viselheti.

Bodrogi László a 75. helyen zárta a szakaszt.

GIRO D'ITALIA

10. szakasz, Camaiore - Sant. Nostra Signora della Guardia, 250 km:
1. Leonardo Piepoli (olasz, Saunier Duval-Prodir) 6:19:07 ó
2. Danilo Di Luca (olasz, Liquigas) 18 mp hátrány
3. Andy Schleck (luxemburgi, CSC) 27 mp h.
...75. Bodrogi László (Credit Agricole) 12:50 p.h.
Az összetett állása:
1. Andrea Noe (olasz, Liquigas) 46:06:09 ó
2. Marzio Bruseghin (olasz, Lampre) 1:08 perc hátrány
3. David Arroyo (spanyol, Caisse d,Epargne) 1:15 p.h.
...84. Bodrogi László 27:04 p.h.
Legfrissebb hírek

NHL: a Kraken kapusa 38 védéssel segítette győzelemhez csapatát

Amerikai sportok
2 perce

Kirsner Erika: Maximálisan elégedett vagyok a pályafutásommal

Kézilabda
33 perce

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
43 perce

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
7 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
7 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
7 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik