A doppingbotrány miatt a MAN kiszáll a kerékpár támogatásából

Vágólapra másolva!
2007.06.01. 20:36
Címkék
A profi országúti kerékpárosoknál kitört doppingbotrány miatt a MAN tehergépjárműgyár elsőként a szponzorok közül kiszáll a sportágból.
A cég a dán CSC csapat egyik kiemelt támogatója volt. A MAN közleménye szerint nem kíván olyan sportágat támogatni, amelyben nem tiszta eszközökkel versenyeznek.A cég már tavaly be akarta szüntetni szponzorációs tevékenységét, amikor eljárás indul Eufemiano Fuentes, a doppingdoktornak nevezett spanyol orvos ellen, aki elsősorban kerékpárosokat látott el tiltott szerekkel. Akkor a CSC doppingellenes programot készített, ezzel rá tudta venni a maradásra a MAN-t.Az elmúlt napokban azonban hét profi országúti kerékpáros is beismerte, hogy a 90-es évek közepén a Telekom (most T-Mobile) csapatánál doppingszerek segítségével érte el eredményeit. A "bűnbánók" között volt Bjarne Riis, a Tour de France 1996-os győztese, aki 2001 óta a CSC csapatvezetője. MTI
Legfrissebb hírek

NFL: Purdy öt touchdownpasszal vezette sikerre a San Franciscót Indianapolisban

Amerikai sportok
5 perce

NBA: Gilgeous-Alexander sorozatban századszor érte el a húszas határt

Amerikai sportok
12 perce

Vicente del Bosque, a futball főnemese

Spanyol labdarúgás
37 perce

Neymar újabb térdműtéte miatt legalább egy hónapig nem játszhat

Minden más foci
53 perce

ETO-, Kisvárda- és Paks-játékosok viszik a prímet a 18. forduló válogatottjában

Labdarúgó NB I
1 órája

NHL: a Kraken kapusa 38 védéssel segítette győzelemhez csapatát

Amerikai sportok
1 órája

Kirsner Erika: Maximálisan elégedett vagyok a pályafutásommal

Kézilabda
2 órája

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik