Kerékpár: július végén kezdődik a Tour de Hongrie

Vágólapra másolva!
2007.06.22. 08:04
Címkék
Hetvenöt magyar, valamint 29 szlovákiai települést érintve kerül sor az idén július 24–28. között a Tour de Hongrie-ra. A rajt Gyömrőn lesz, hogy aztán a kerekesek az utolsó napon, 823.6 kilométer megtétele után Miskolcon érjenek célba.Az öt versenynap során 14 hegy (ebből öt első kategóriás) és tíz gyorsasági hajrá vár a résztvevőkre. Már most biztos, hogy a Tour de Hongrie történetében sohasem indult még ennyire sok és ennyire erős csapat.Utóbbit bizonyítja az is, hogy tizenegy, a nemzetközi szövetségnél continental bejegyzésű (a ProTour és a professional continental besorolásúak alatti kategóriába tartozó) együttes nevezett, köztük a Continental Team Milram, amely a Milram ProTour istállójának a fiókcsapata.Emellett ott lesz a mezőnyben Magyarország két – szintén „harmadosztályú” minősítésű – profi alakulata, a P-Nívó Betonexpressz (amely tavaly első lett a csapatversenyben, míg tagjai megszerezték az egyéni összetett viadal második és harmadik helyét), illetve a Team Cornix is.
Legfrissebb hírek

„Kemény döntések” jönnek Csíkszeredában – az egyik magyar támadó távozása biztosra vehető

Minden más foci
10 perce

Vitális Milán: A lehető legjobb helyen vagyok az ETO-nál

Labdarúgó NB I
42 perce

Barkóczi Benedeknek el kell hagynia Brazíliát

Légiósok
1 órája

Lyonban folytatja a Real Madrid brazil csatára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Arne Slot Kerkezről is beszélt a sajtótájékoztatón

Angol labdarúgás
1 órája

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
1 órája

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára

Labdarúgó NB I
2 órája

Aranycipő: Haaland beérte Kane-t az élen, Mbappé is a nyomukban lohol

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik