Tour de France: Zabellel néhányan már nem is beszélnek

2007.07.16. 08:55
Címkék
Erik Zabel német kerékpáros (képünkön), aki májusban bevallotta, hogy az 1996-os Tour de France-on doppingolt, egy újságinterjúban többek között arról számolt be, hogy a mostani mezőnyből többen nem is beszélnek vele.

„Akadnak olyanok, akik egyáltalán nem szólnak hozzám, a fiatalok közül viszont néhányan gratuláltak nekem a beismeréshez. Utóbbiak közül néhánynak meg kell néznem a rajtszámát, hogy tudjam, egyáltalán kiről van szó” - nyilatkozott a 37 éves kerekes a Die Weltnek.

A Tour hatszoros pontverseny-győztese nem sokkal az idei viadal előtt állt elő azzal, hogy 1996-ban eritropeitint (EPO) fogyasztott.

A verseny szervezői szombaton közölték, hogy visszaveszik tőle a legjobb sprinterként 11 éve megszerzett zöld trikót.

„Megértem a döntést. Nem szívesen válok meg ugyan a meztől, de talán ezzel szolgálhatok az ügynek” - fogalmazott a kerekes, aki a jelenlegi mezőnynek is tagja.

A Milram versenyzője úgy véli, mindenkinek adni kellene egy esélyt, hogy egy bizonyos határidőig bevallja esetleges hibáit, s ha ez megtörténne, új alapokra lehetne helyezni a sportágat.

„Persze az is igaz, hogy a profi kerékpározás kritikusai mindig is vitatni fognak egyes eredményeket” - tette hozzá.
Legfrissebb hírek

Markgráf örül, hogy az élvonalban már 50 meccsen játszott – az Újpest ellen jöhet az 51.

Labdarúgó NB I
11 perce

A Real Madrid legendája szerint Mourinho már túl van a csúcson

Spanyol labdarúgás
22 perce

ZTE: profi szerződést kapott az U-válogatott tehetség

Labdarúgó NB I
35 perce

Nyílt vízi úszás: Fábián Bettina negyedik lett a három kilométeres versenyben Ibizán

Úszás
38 perce

Barcelona: Frenkie de Jongot a trófeák éltetik – holland rekorder lett

Spanyol labdarúgás
1 órája

Batizi Benedek: A fejlődési ívünket tartva a döntőbe is bejuthatunk

Vízilabda
1 órája

Niké Liga: elmarad a magyaros párharc Dunaszerdahelyen

Minden más foci
1 órája

Dárdai Bence: Nagyon nehéz, de türelmesnek kell maradnom

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik