Kerékpár, Astana: Andreas Klöden folytatja pályafutását

Vágólapra másolva!
2007.07.30. 14:03
Címkék
Andreas Klöden (képünkön), a vasárnap véget ért Tour de France kerékpáros körversenytől visszalépett Astana csapat német csillaga rövid gondolkodás után úgy döntött, folytatja pályafutását. A 32 éves klasszis, aki 2004-ben második, míg tavaly a harmadik helyen végzett a világ legjelentősebb körversenyén, néhány napja a Bild című német lapnak még arról beszélt, hogy valószínűleg befejezi pályafutását, mert a sportág jelenlegi feszült helyzetében attól kell tartania, börtönbe kerül.

"Az első csalódottságon már túltettem magam. A családommal, illetve a barátaimmal is sokat beszélgettem azóta és úgy döntöttem, nem hagyom abba. Szeretnék felkészülni a szeptemberi világbajnokságra" - mondta Klöden, hozzátéve, hogy egyelőre nem tudja, mi lesz jelenlegi csapatának a sorsa.

A német kerekes az ötödik helyen állt, amikor az Astana első számú versenyzője, a kazah Alekszander Vinokurov megbukott a június 21-én elvégzett doppingvizsgálaton és az istálló vezetése visszaléptette a gárdát a viadaltól.
Legfrissebb hírek

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
25 perce

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
31 perce

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
1 órája

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
1 órája

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
2 órája

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n, Peter Wright rémes játékkal búcsúzott

Egyéb egyéni
2 órája

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik