Kerékpár: elfogták a Rasmussen e-mailjeit áruló hackert

MTI MTIMTI MTI
2007.08.02. 16:37
Címkék
A dán rendőrség a nyugat-dániai Herningben őrizetbe vette azt a 30 éves férfit, aki feltörte a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen vezető helyről kiszálló Michael Rasmussen (képünkön) internetes postafiókját, s pénzért próbálta több médiumnak értékesíteni a dán klasszis elektronikus levelezését.
Reuters
Reuters

Az ügy kedden robbant ki, amikor a B.T. című dán bulvárlap sportrovatának vezetője, Peter Brüchmann elárulta, hogy visszautasította egy Rasmussen e-mailjeit áruló hacker ajánlatát, ám az illető elmondta neki, hogy mindenképpen nyilvánosságra akarja hozni a Touron sokáig vezető kerekes levelezését, amelyből kiderül, hol tartózkodott júniusban.

A doppinggyanúba keveredett 33 éves sportolót múlt hét szerdán, a 16. szakaszon aratott győzelmét követően zárta ki csapata, a Rabobank, mert hamisan azt állította a vezetőknek, hogy júniusban Mexikóban edzett - ezért nem érték el a doppingellenőrök -, miközben egy korábbi kerekes, Davide Cassani Olaszországban látta őt annak a hónapnak a közepén a Dolomitokban tréningezni.

A versenyző állítólag a Rabobank vezetőinek beismerte, hogy korábban nem mondott igazat, így a holland csapat a vezető hely ellenére azonnal visszaléptette a versenytől és elbocsátotta a klubtól. Később egy lapinterjúban Rasmussen mégis tagadta, hogy Olaszországban lett volna a kérdéses időpontban.
Legfrissebb hírek

Felejthetetlen torna – vb-pillanatok az örökkévalóságnak?

Képes Sport
10 perce

Keresztes Krisztián utoljára edzett a Nyíregyházával – NS-infó

Labdarúgó NB I
15 perce

NB I: közel a visszatéréshez az ETO csapatkapitánya

Labdarúgó NB I
38 perce

Biciklikről váltott gitárokra – Hosszú Kávé Sárvári Vilmossal

Képes Sport
1 órája

Kosár: készen állnak az U18-as fiúk a horvátországi B-divíziós Eb-re

Utánpótlássport
1 órája

Meglett a száznyolcvan kilométer, aranyéremmel mehetett haza a lányához

Csupasport
1 órája

Egyértelmű volt, hogy elvállalom – Sótonyi László a kapitányi kinevezéséről

Kézilabda
1 órája

Az FC Barcelona bejelentette Karim Adeyemi érkezését

Spanyol labdarúgás
1 órája