Kerékpár: egyéves eltiltást kapott a doppingbotrány koronatanúja

Vágólapra másolva!
2007.09.20. 00:04
Címkék
Egy évig nem versenyezhet Jörg Jaksche, német országúti kerékpáros, a sportágban kirobbant doppingbotrány koronatanúja. A 31 éves német sportoló volt az első, aki nyíltan vállalta, hogy folyamatosan használta az EPO nevű vérdoppingot. Jaksche ezzel kapcsolatban részletes beismerő vallomást tett az osztrák szövetség fegyelmi bizottsága előtt (a versenyzőnek osztrák licence van).
"Ugyanazt mondtam el, csak sokkal részletesebben, mint nyáron a Der Spiegel című lapnak adott interjúban" - mondta Jaksche. "1997 óta folyamatosan doppingoltam, eredményeimet tiltott szerek segítségével értem el." A kerékpáros és ügyvédje a büntetést elfogadta, amely akkor emelkedik jogerőre, ha a nemzetközi szövetség (UCI) is jóváhagyja. "Ha a sportág valóban meg akar tisztulni, akkor az eltiltásom letöltése után folytatom a versenyzést" - jelentette ki Jaksche. "Erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha teljesen doppingmentesek lesznek a versenyek." (MTI)
Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
2 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
2 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
2 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
2 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
2 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik