Kerékpár: a korábbi WADA-elnök tovább bírálja Armstrongot

MTI MTIMTI MTI
2008.09.26. 00:40
Címkék
Lance Armstrong felett visszatérése ellenére továbbra is ott lebeg a dopping felhője – jelentette ki Richard Pound, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség exelnöke, aki korábban is számos alkalommal bírálta az amerikai kerékpáros legendát.
„Ha azt gondolja, hogy visszatérésével minden kérdésre választ ad, téved. Mert most legalább ugyanannyi megválaszolatlan kérdés vetődik fel” – fogalmazott a kanadai sportdiplomata. „Még mindig magyarázatot kell adnia arra, hogy miként találtak hat korábbi mintájában EPO-t. A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség nem kívánt foglalkozni ezzel az üggyel.”A Tour de France hétszeres győztese szeptember 9-én jelentette be, hogy három év kihagyás után visszatér, és szerdán derült ki, hogy a kazah Astana csapatát erősíti majd.A 37 esztendős Armstrong pályafutása során sohasem akadt fenn doppingvizsgálaton, ám a L’Équipe című francia lap szerint az 1999-es Tour-győzelme alkalmával EPO-t használt. A nemzetközi szövetség a B-próba hiányára hivatkozva végül felmentette a vád alól.
Legfrissebb hírek

Faluvégi: Csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjak a csapatnak

Kézilabda
15 perce

Bondár Anna közel volt a bravúrhoz, de Mirra Andrejeva őt is legyőzte

Tenisz
17 perce

Francesco Calzona nem folytatja a szlovák válogatott élén – hivatalos

Minden más foci
57 perce

Per Johansson: A Brestet is teljes, minden elemében erős csapatnak tartom

Kézilabda
1 órája

Curling vegyes páros vb: ráadásban legyőzte a házigazda svájciakat a magyar duó

Téli sportok
2 órája

Szabados Ármin: Nem ez a csúcsformám

Atlétika
2 órája

Sorsoltak a női kézilabda BL-ben, a Brest Bretagne lesz a Győri ETO ellenfele az elődöntőben

Kézilabda
2 órája

Férfi kosárlabda NB I: távozott a kieséstől fenyegetett ZTE vezetőedzője

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik