Kerékpár: Árvai a KSI-nél folytatja - immár edzőként

2009.03.05. 01:35
Címkék
Márciustól a KSI SE sportolóit oktatja a tavaly még a P-NÍVÓ-Betonexpressz 2000-Corratec színeiben hegyi bajnoki címet szerző versenyző, Árvai Attila. A kerékpársportban az ország második legtöbb felnőtt magyar bajnoki aranyával büszkélkedő bringás a közelmúltban megvédett szakedzői diplomáját a jövőben az utánpótlás-nevelésben fogja kamatoztatni.
Az idén 35 esztendős kerekes hosszú időn keresztül volt tagja a felnőttválogatottnak, részt vett több világbajnokságon és pálya világkupán is. Svájcban, 2003-ban az erősségüket tekintve „fejlődő nemzeteknek” rendezett „B” pálya-világbajnokságon aranyéremmel zárt. Az 1800-as évek végétől nyilvántartott hazai bajnoki sorrendben a – Magyarországon alighanem rekordnak számító – több mint 100 felnőtt aranyat nyerő Pais Péter mögött csaknem félszáz legfényesebb medáliával jelenleg a második.Árvai 2008 őszén a Hungaroringen, a Go Fast! Nagydíj alkalmával győzelemmel búcsúzott az 1985-ben, a Központi Sportiskolában kezdődő aktív versenyzői pályafutásától. Közel két évtized után visszatért nevelőegyesületéhez, és a KSI-Schwinn-Csepel SE kerékpárosszakosztályban a Somogyi Miklós, Hazai György edzőpáros munkáját fogja kiegészíteni, a serdülő korosztály edzéseinek irányításával. Ezenkívül a hazai szövetség felkérésének eleget téve szakágvezetőként az utánpótlás pályaválogatott felkészülésének, versenyeztetésének is a koordinátora lesz.
Legfrissebb hírek

Három-három FTC- és Nyíregyháza-játékos a 31. forduló NS-válogatottjában, a Szpari adja a hétvége emberét is

Labdarúgó NB I
14 perce

Korolovszky Gábor: A nagy csapatok ellen jobban megy

Labdarúgó NB II
1 órája

NHL: a Pittsburgh újabb „meccslabdát” hárított a Philadelphia ellen

Amerikai sportok
1 órája

NBA: söpréssel jutott tovább az OKC, a meglepetés kapujában az Orlando

Amerikai sportok
1 órája

Luis Enrique: Mi vagyunk a címvédők a BL-ben, és azok is akarunk maradni!

Bajnokok Ligája
2 órája

A bárányok hallgatnak – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2 órája

Edzők és mesterek – Malonyai Péter pubilicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

BL-csúcsrangadó Párizsban – Budapestért; Győr–Brest a final fourban

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik