Kerékpár: nincs eljárás Lance Armstronggal szemben

Vágólapra másolva!
2009.04.24. 21:51
Címkék
Nem indít fegyelmi eljárást Lance Armstrong hétszeres Tour de France-győztes amerikai kerékpárossal szemben a Francia Doppingellenes Ügynökség (AFLD).
Maga a versenyző április 10-én úgy nyilatkozott, nagy valószínűséggel nem fogják megengedni neki, hogy elinduljon az idei francia körversenyen, mivel egy előre be nem jelentett ellenőrzés alkalmával nem működött együtt maradéktalanul az AFLD-vel. A 37 esztendős, három és fél éves kihagyás után visszatért kerekest március 17-én akarták kontrollnak alávetni a Beaulieu-sur-Merben lévő edzőtáborban, ám ő 20 percet késett, ez idő alatt ugyanis lezuhanyozott, asszisztensei pedig közben megvizsgálták az AFLD-ellenőr papírjait. Aztán szolgáltatott vér-, vizelet-, majd hajmintát is, igaz utóbbit már csak vonakodva. A texasi sztár azóta hangot adott elégedetlenségének, kiemelve, hogy szeptemberi visszatérése óta 23-szor ellenőrizték, de a franciák alighanem pikkelnek rá. Az AFDL illetékes testülete csütörtökön ült össze, s úgy döntött - amint azt pénteken közzétette –, hogy a „sportoló írásbeli magyarázatát is figyelembe véve” nem indít eljárást, már csak azért sem, mert a vizelet- és vérminta elemzése negatív eredménnyel zárult. A hajmintát már nem is ellenőrizték.
Legfrissebb hírek

Arne Slot: Ha karácsonykor kívánhatnék valamit, azt kérném, hogy Isak minél előbb felépüljön

Angol labdarúgás
23 perce

Balesetekre és sérülésekre számít a Sydney-Hobart vitorlásverseny szervezőbizottságának elnöke

Egyéb egyéni
34 perce

Socca: a magyar bajnok győzelmével zárult az év utolsó tornája

Minden más foci
1 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, a családdal tölteni az ünnepeket

Angol labdarúgás
1 órája

Rosco Allen 13 pontot szerzett a japán kosárlabdaligában

Kosárlabda
1 órája

„Majdnem elfertőződött a seb” – műtétjéről is beszélt a korábbi utánpótlás-válogatott kapus

Légiósok
2 órája

Megvált indiai klubjától a City Football Group

Minden más foci
2 órája

Gulácsi a pálmafák mellől üzent, de mindent vittek a karácsonyfás fotók – így ünnepeltek sportolóink

Egyéb csapat
2 órája
Ezek is érdekelhetik