Kerékpár: Támer Kolos 5. az ifjúsági Európa-bajnokságon

Vágólapra másolva!
2009.07.18. 01:29
Címkék
A fehérorosz fővárosban, Minszkben rendezik az ifjúsági és U23-as pályakerékpáros Európa-bajnokságot. Az ifi pontverseny péntek esti döntőjében a KSI-Schwinn Csepel SE fiatal kerekese, Támer Kolos ötödik helyen zárt.
„Kolos szerzett 3 pontot az egyik hajrán, majd pihent. Azt mondta, jó erőben volt, csak félt kicsit, mert még nem indult ilyen komoly mezőnyben. Az utolsó előtti körben meglószolta a mezőnyt, és második lett egy olasz mögött, aki nyerte a számot, végül versenyzőnk, pontjai alapján ötödik helyen végzett, pontszerző lett” – nyilatkozta Árvai Attila edző, aki Somogyi Miklós csapatvezető mellett a csapat egyik kísérője.
Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik nélkül kell nyernie a Liverpoolnak

Angol labdarúgás
5 perce

Hiába remekelt Embiid és Maxey, kikapott Chicagóban a 76ers

Amerikai sportok
13 perce

Bardóczky Kornél karambolja után lábadozik

Tenisz
21 perce

Terbócs István: Szerettük volna megmutatni Kevin Constantine-nak, hogy maradt még bennünk abból, amit tanított nekünk

Jégkorong
30 perce

Sydney-Hobart: a Master Lock Comanche és a címvédő LawConnect harcol a győzelemért

Egyéb egyéni
34 perce

A legjobb 32 játékos maradt versenyben – folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
48 perce

Népsport: Annus néni csábítása, avagy így szerződött Rómába Zsengellér Gyula

Népsport
51 perce

Gruber Zsombor: kevés lehetőség, kiemelkedő játék

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik