Contador elhagyhatja az Astanát

2009.12.22. 11:18
Címkék
Alberto Contadort 2010 végéig ugyan szerződés köti az Astanához, a spanyol kerékpáros a jelen állás szerint mégis szabadon távozhat a kazah csapattól.

 

Contador búcsút inthet az Asztanának (Fotó: Reuters)
Contador búcsút inthet az Asztanának (Fotó: Reuters)

Ez azért lehetséges, mert a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) eddig nem adta meg a ProTour státuszt az Astanának, ennek hiányában pedig bármely, még szerződéssel rendelkező kerekes egyoldalúan felbonthatja a szerződését, és távozhat.

Az UCI csütörtökön kiadott listáján 13 istálló szerepel, amely megkapta a profi licencet. Az Astanán kívül nem szerepel közöttük a Team Sky, a Caisse d'Epargne, a Saxo Bank és az Euskaltel sem – e csapatok vezetőinek november 20-ig van még lehetőségük bemutatni a szükséges papírokat (a költségvetésről, szponzori szerződésekről, bankgaranciáról, valamint aláírt megállapodásról legalább 12 versenyzővel).

Hiába „érdemli ki" azonban adott esetben a jelzett dátumig a profi státuszt az Astana, mivel október 20-ig ez nem történt meg, az alkalmazásában álló bármely kerekes felbonthatja a még élő kontraktusát.

Contador már többször jelezte, hogy nem kíván a következő évben is az Astana színeiben versenyezni, a legújabb fejlemények után pedig úgy tűnik, hogy már csak rajta múlik, marad-e vagy távozik. Kérőben mindenesetre nincs hiány, a kétszeres Tour de France-győztes 26 éves klasszist a hírek szerint a Quick Step, a Caisse d'Epargne és a Garmin-Slipstream is szívesen látná.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
19 perce

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
26 perce

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
36 perce

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
39 perce

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
40 perce

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
1 órája

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
1 órája

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik