Hegyikerékpár: naptárban a négy Top Maraton időpontja, elindult a nevezés

2010.01.08. 10:00
Címkék
Újabb szezonját kezdi a legnagyobb hazai hegyikerékpáros maratoni sorozat, a T-Mobile Top Maraton. A négy állomás időpontjait a szervezők az elmúlt esztendő végén kihirdették, míg a nevezés január első napjaiban elindult. Idén a Bükk Maraton jubilál, a bajnoki trikókat pedig a hazai szövetség a Mátra Maratonon osztja ki.

Az elmúlt esztendőkben a versenyeken évről évre nőtt a résztvevők száma, 2009-ben már több mint 1500 nevezőt regisztráltak állomásonként a szervezők. A 2010-es eseményekre a már megszokott időközökkel kerül sor: a IX. Caprine Maraton Szilvásvárad május 30-ai, a XI. Duna július 4-ei, a jubiláló, tizedik Bükk augusztus 1-jei, míg a szezonzáró, IX. Mátra Maraton augusztus 29-ei dátummal került a hazai versenynaptárba. A Sástóról rajtoló, Kékest ostromló záró futamon egyúttal a Magyar Köztársaság maratonbajnoki címéért is bringára ülnek a kerekesek, és a viadalt a hazai szövetség mellett a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) nemzetközi naptára is jegyzi.

A sorozat versenyeire elindult az online nevezés, melyet a www.odinsport.hu -n keresztül tehetnek meg kedvezményesen a bringások, egészen február 28-ig. A szolgáltatások között az online nevezés mellett 2010-ben is szerepel többek közt chipes időmérés, póló, kerékpármosó, orvosi háttér, frissítő állomások, valamint „egytálétel". Az első 500 fizető nevezőnek a rendezők egyéves kerékpáros Velohelp-biztosítással kedveskednek.
 
A sorozat versenyeire elindult az online nevezés, melyet a www.odinsport.hu -n keresztül tehetnek meg kedvezményesen a bringások, egészen február 28-ig. A szolgáltatások között az online nevezés mellett 2010-ben is szerepel többek közt chipes időmérés, póló, kerékpármosó, orvosi háttér, frissítő állomások, valamint „egytálétel". Az első 500 fizető nevezőnek a rendezők egyéves kerékpáros Velohelp-biztosítással kedveskednek.

Emlékeztetőül: az összetett győztesek felnőtt női és férfi kategóriájában Dósa Eszter és Blazsó Márton állhat címvédőként rajthoz, míg a bajnoki mezt Dósa mellett Buruczki Szilárd próbálhatja megvédeni.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
23 perce

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
30 perce

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
40 perce

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
43 perce

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
44 perce

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
1 órája

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
1 órája

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik