Hegyikerékpár: a Buda Marathonnal kezdetét veszi az évad

2010.04.20. 08:32
Címkék
A hazai hegyikerékpáros maratonik évadja már hagyományosan a hármashatár-hegyi Buda Marathonnal veszi kezdetét. Idén a program a Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál keretén belül új sportágakkal gazdagodik. A Budapest Sportiroda és a Sportaktív SE közös szervezésében megvalósuló május elsejei családi sportnap alkalmával terepfutásra, gyalogtúrára és nordic walkingra is lehet nevezni. A rendezvényre több ezer főt, a Buda Marathonra közel 800 hegyikerékpárost várnak a szervezők.

A Samsung Olimpiai Zöld Fesztiválra a hármashatár-hegyi repülőtéren és annak környékén kerül sor. A bringásokat idén már nyolcadik alkalommal várja a mountain bike maratonik szezonnyitó eseménye, a Buda Mountain Bike Marathon.

A sportkategóriában 42 kilométeres maratoni, a hobbikategóriában 21 kilométeres félmaratoni, míg a turistakategóriában 10 km-es táv szerepel a kiírásban. Az általános iskolás gyermekek külön futamon, diákversenyen vehetnek részt délelőtt. A felnőttek rajtjára 12 órakor kerül sor.

Mint Harangvölgyi András, a hegyikerékpár-viadal főszervezője elmondta, újdonság, hogy a kerékpáros esemény mellett ugyanazon a helyszínen más sportágakban is versenyezni lehet ezen a sportnapon.

A sportprogramok melletti kísérőrendezvények közül kiemelkedik a környezetvédelmet népszerűsítő Öko Tér, amely a gyermekeknek is kikapcsolódást nyújt. A bringás maratoni mellett a terepfutás, a túra és a nordic walking többféle hosszúságú és nehézségű távja közül választhatnak majd a résztvevők.

Bővebb információ: www.futanet.hu és www.sportaktiv.hu

Legfrissebb hírek

A jóslat: topcsatárok közé emelkedhet Kovács Bendegúz

Légiósok
13 perce

Ha a Füchse Berlinnel elbír, akkor bármire képes lehet a Veszprém

Kézilabda
30 perce

BL: Jogosan vonták vissza az Arsenal javára megítélt 11-est? Szavazzon!

Bajnokok Ligája
34 perce

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
7 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
7 órája

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
8 órája

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
8 órája
Ezek is érdekelhetik