Hegyikerékpár: Hermidáé a belga világkupa, Erdélyi Eszter 45.

2010.05.04. 08:51
Címkék
A spanyol José Antonio Hermidának 2007 után sikerült megismételnie győzelmét a hegyikerékpáros világkupa-sorozat klasszikus pályáján, a belgiumi Houffalize-ben. Elsőségének köszönhetően a vk-összetettben is az élre ugrott. Csapattársa, a svájci Ralph Naef, ötödik helyével megerősítette a Multivan Merida Biking Team remek szereplését, a világkupa csapatversenyében is az élen vannak.

A világkupa-sorozat második állomásán a magyar válogatott is rajthoz állt, többen világranglista-ponttal gazdagodtak, a legjobb hazai eredményt Erdélyi Eszter 45. helye jelenti. Benkó Barbara bukásából adódóan nem fejezte be a versenyt, a férfiak legjobb eredménye a majd’ 200 fős mezőnyben Buruczki Szilárd 112. helye.

A férfiak futamában 231 nevezőből 192-en, míg a nőknél 125-ből 107-en fejezték be a versenyt. A junior fiúk között Pintér Tamás a 78. helyen végzett.

„Hosszú utazás után, kellemetlen idő, tíz-tizenöt fok fogadott minket. A verseny reggelén már ömlött az eső; saras, csúszós és igen technikás volt a pálya, meredek szakaszokkal. A nők mezőnyében Benkó Barbi jó helyen, huszonkilencedikként haladt, amikor egy éles kanyarban, előzés közben szalagkorlátnak ütközött” – mondta Valter Tibor, szövetségi kapitány.

„A mentőben ellátták a sérülését, amely nem volt komoly, de már nem tudta folytatni a versenyt. Erdélyi Eszter hátulról indult, és remek kerékpározással negyvenötödikként ért célba, sok pontot gyűjtve. Jó erőben vannak, jelenleg ők ketten tudják tartani a lépést az élvonallal, egy vb-szintű mezőnyben.”

„Férfiversenyzőink a beszólítás után középtájról indulhattak. A felvezető körben volt egy tizennégy százalékos emelkedő, majd egy hirtelen szűkítés, amelynek következtében megállásra kényszerültek, és csakhamar vagy öt perc hátrányt összeszedtek, de tisztességgel helytálltak. Egy világkupán, aki befejezi a versenyt, az három világranglista-pontot kap. Aki az első hatvanban ér célba, további pontokkal gazdagodik. A válogatottal az olimpiai kvalifikációhoz szeretnénk minél többet összegyűjteni, az Euro One-Cube csapatunkkal pedig a profik közt, a világkupa-sorrendhez és a csapatranglistához kívánunk hozzájárulni.”

HEGYIKERÉKPÁR
Eredmények, férfiak, világkupa, Houffalize
    1. José Antonio Hermida (spanyol) 1:44:19
    2. Manuel Fumic (német) +0.57
    3. Wolfram Kurschat (német) +1.25
112. Buruczki Szilárd (válogatott, Magellan-Kőbányai TC) +0:17:40
119. Parti András (válogatott, SRM Stevens Team) +0:20:06
139. Juhász Zsolt (válogatott, Euro One-Cube MTB Team) 1 kör hátrány
174. Bogár Gábor (Euro One-Cube MTB Team) 2 kör hátrány
175. Szatmáry András (Euro One-Cube MTB Team) 2 kör hátrány
 
Férfiak, a világkupa összetett állása
1. José Antonio Hermida (spanyol) 350
2. Manuel Fumic (német) 330
3. Nino Schurter (svájci) 326 
 
Csapatok, az összetett állása
1. Multivan Merida Biking Team, 153
2. Orbea, 116
3. Cannondale Factory Racing, 110
 
Eredmények, nők, világkupa, Houffalize
    1. Eva Lechner (olasz) 1:40:30
    2. Willow Koerber (amerikai) +0:00:05
    3. Elisabeth Osl (osztrák) +0:00:36
  45. Erdélyi Eszter (válogatott, X2S Kona Team) +0:15:26
106. Módos Gabriella (válogatott, Merida Maraton Team-CST) 3 kör hátrány
DNF Benkó Barbara (válogatott, Rothaus-Cube) 

Legfrissebb hírek

A Pittsburgh elleni negyedik sikerével továbbjutott a Philadelphia az NHL-ben

Amerikai sportok
24 perce

Joggal dühöng az Arsenal? – „A VAR-nak ki sem kellett volna hívnia a játékvezetőt”

Bajnokok Ligája
26 perce

Gazdag Dániel remek távoli gólt szerzett, negyeddöntős a Columbus a US Open-kupában

Légiósok
54 perce

A jóslat: topcsatárok közé emelkedhet Kovács Bendegúz

Légiósok
1 órája

Ha a Füchse Berlinnel elbír, akkor bármire képes lehet a Veszprém

Kézilabda
1 órája

BL: Jogosan vonták vissza az Arsenal javára megítélt 11-est? Szavazzon!

Bajnokok Ligája
2 órája

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
9 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik