Hegyikerékpár: hét ország 1400 kerekesét várják a Bükk Maratonra

2010.07.29. 10:16
Címkék
Vasárnap a felsőtárkányi Egeres-völgyből rajtol a jubileumi, X. Bükk Maraton mezőnye. A T-Mobile Top Maraton sorozat 3. állomásán is három táv közül lehet választani; a hét közepéig 7 országból mintegy 1400-an neveztek. A sorozatot félidőnél a tavalyi két összetett felnőtt győztes: Blazsó Márton és Dósa Eszter vezeti.  

A tavaly magyar bajnokságnak is helyt adó verseny rajt-cél területe az Eger melletti Berva-völgyből idén a felsőtárkányi Egeres-völgybe költözik. A kerekesek a Sintesi Bike Bükk Maratont három távon teljesíthetik: 93, 57 vagy 37 kilométeren. A hosszútávosok kilenckor, a közepesek fél tízkor, a rövidet választók tíz órakor rajtolnak.

A T-Mobile Top Maraton sorozat félidejénél – két futam után – összetett abszolútban, férfiaknál Blazsó Márton (két második hellyel, 540 pont), Szalay Péter (450) és Vas Péter (420), míg a hölgyeknél Dósa Eszter (két győzelemmel, 600 pont), Cseh Veronika (500), illetve Farkasdi Edina (460) a sorrend.

A Bükk Maraton alkalmával, kísérőrendezvényként, ezúttal is sor kerül a kerékpáros T-Mobile Természetjáró Túrára. A 10.15-kor induló ingyenes, mintegy 10 kilométeres túra a kisvasúttal párhuzamosan, széles, jól tekerhető dózerúton vezet a Vöröskő-völgybe, a Stimecz-őrházhoz. A résztvevők megtekinthetik az időszakos Vöröskő-forrást is; a túravezető a szilvásváradi maraton főszervezője, Tarnai Csaba lesz. A családok számára többek közt barlangászat, lovaglás, falmászás, tanösvénytúra, kisvasutazás, csónakázás jelentheti a kerékpározás melletti kikapcsolódást. A kétnapos programban az U7–U13-as korosztályú gyermekek a szombati kerékpáros Titán-kupán mérkőzhetnek.

„Már több mint 1400-an neveztek, reálisan 1300-1400 versenyzőt várok vasárnap a rajtvonalhoz. Regisztráltunk a hazai bringások mellett amerikai, román, német, osztrák, szlovák és szlovén kerekeseket. Finisben az előkészületek, érdekességként elmondhatom, hogy a befutó előtt fél kilométerrel még hidat is kellett ácsolnunk" – mondta Nagy Ádám főszervező.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Minden más foci
55 perce

Littler háromleges hátrányból nyerte meg a darts PL aberdeeni állomását

Egyéb egyéni
56 perce

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce, az Olympiakosz és a Panathinaikosz is egy sikerre a final fourtól

Kosárlabda
1 órája

A Konferencialiga-történelem leggyorsabb gólját szerezte a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
1 órája

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
1 órája

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Európa-liga
1 órája

Murphy és Higgins döntetlenre áll, Vu Ji-cö nagyon vezet a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi kézilabda BL: a Nantes csak a hátrányát tudta csökkenteni, előnyt szerzett a Barca a visszavágóra

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik