Kerékpár: több mint háromszázan támadták meg a Kékest

2010.08.17. 10:54
Címkék
A bizonytalan időjárás miatt az előnevezők közül hatvanan távolmaradtak, de az indulók tavalyi számát még így is jóval meghaladva, több mint 300 kerékpáros vágott neki hazánk legmagasabb hegye, a Kékes-tető meghódításának. Bár a II. VELO.hu Kékesi Csúcstámadás mezőnye a tavalyinál erősebb bringásokból állt, a múlt évi csúcsidő megdöntése ezúttal elmaradt. Az abszolút győztes Dancs Márton lett.

Az éles rajtra Gyöngyös végénél került sor, majd a hosszasan kígyózó peloton már Mátrafürednél szétszakadozott. A verseny legnehezebb része Mátraháza után következett, Kékestető felé, helyenként 15 százalékos meredekségű kanyarokkal.

Itt Bohács Roland (Giant-Gyömrő) vezette az élbolyt, amely nem sokkal később már csak két versenyzőt számlált. Két kilométerre a céltól Dancs Márton (Giant-Gyömrő) és Verebélyi Viktor (Aegon-P-Nivó) maradt az élen – ekkor már kezdett biztosnak tűnni, hogy kettejük közt dőlhet el a győzelem sorsa.

Dancs végig vezetett, majd 1.5 km-re a céltól egy ritmusváltás után leszakította Verebélyit és közel egyperces előnnyel, 42 és fél perces idővel, abszolút elsőként ért a kékesi célba. Ez az idő közel két perccel elmarad a tavalyi győztes, Csortos Imre idejétől.

A hölgyek között a leggyorsabban teljesítő is 46 percen belül ért fel, ami kiváló eredménynek mondható a 18 km hosszú, összesen 800 m szintkülönbséget tartalmazó viadalon. A  verseny legidősebb, 70 év fölötti indulója Franciaországból érkezett a Csúcstámadásra, ő a távot 1 óra 12 perc alatt abszolválta.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Minden más foci
2 órája

Littler háromleges hátrányból nyerte meg a darts PL aberdeeni állomását

Egyéb egyéni
2 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce, az Olympiakosz és a Panathinaikosz is egy sikerre a final fourtól

Kosárlabda
3 órája

A Konferencialiga-történelem leggyorsabb gólját szerezte a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
3 órája

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
3 órája

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Európa-liga
3 órája

Murphy és Higgins döntetlenre áll, Vu Ji-cö nagyon vezet a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
3 órája

Férfi kézilabda BL: a Nantes csak a hátrányát tudta csökkenteni, előnyt szerzett a Barca a visszavágóra

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik