Kerékpár: a spanyol miniszterelnök kiállt Contador mellett

MTI MTIMTI MTI
2011.02.11. 12:51
Címkék
José Luis Rodríguez Zapatero spanyol miniszterelnök kiállt Alberto Contador háromszoros Tour de France-győztes országúti kerékpáros mellett, akit egy évre eltiltanának doppingvétség miatt.

„Nincs jogos alapja Contador megbüntetésének" – írta a kormányfő csütörtökön az egyik közösségi portálon.

A spanyol sportági szövetség január 26-án jelezte, hogy egy évre eltiltaná a kerekest és megfosztaná a tavalyi Tour-diadalától, mert a 17. szakasz után levett mintájában klenbuterolt találtak. A versenyző azzal védekezik, hogy az elfogyasztott fertőzött hússal került a tiltott szer a szervezetébe, s nem szándékosan doppingolt.

A végső döntés várhatóan néhány napon belül születik meg.

Legfrissebb hírek

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
3 perce

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
11 perce

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
15 perce

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
21 perce

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
48 perce

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Talien Jingpo

Minden más foci
54 perce

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
55 perce

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
1 órája