Weening nagyot ment a végén, és élre állt összetettben

2011.05.11. 18:00
null
Weening óriási hajrát produkált, és megnyerte az ötödik szakaszt (Fotó: Reuters – archív)
Címkék
A Giro d'Italia 5., Piombino és Orvieto közötti szakaszán izgalmas hajrában Pieter Weening győzött, ezzel átvette a vezetést is az összetettben David Millartól – aki 20 kilométerrel a befutó előtt bukott. Sokáig Martin Kohler vezetett, előnye már több mint 11 perc volt, ám néhány kilométerrel a vége előtt elfogyott az ereje, és utolérték.  

 

A Piombinótól Orvietóig tartó szakasz elején az amerikai BMC kerékpárosa, Martin Kohler próbált megszökni a mezőnytől, és sikerült is neki: a svájci versenyző 20 kilométer után 2 perc 50 másodperccel volt a mezőny előtt, 50 kilométer megtétele után pedig már több mint 11 perc volt az előnye.

Viszonylag korán megvolt az első bukás is: David Millar (Garmin-Cervelo) és Ángel Vicioso (Androni Giocattoli) ütközött, szerencsére egyik versenyző sem szenvedett súlyos sérülést.

Ezután egy rövid, két kilométeres, de 15 százalékos emelkedő következett, a Croce di Fighine. Elsőként természetesen az élen álló Kohler ért fel, majd mögötte Gianluca Brambilla (Colnago-CSF) és Christophe Le Mevel (Garmin-Cervelo) voltak a leggyorsabbak.

Az emelkedő után több bukás is volt a mezőnyben, a versenyzők azonban – kerékcsere, vagy esetlegesen kerékpárcsere után – rendre folytatni tudták a szakaszt. A mezőnyt Kohler magabiztosan vezette, később előnye folyamatosan csökkent. A murvával gyakran tarkított szakaszon a mezőny élén az Astana, a Saxo Bank és a Quick Step kerékpárosai váltogatták egymást.

A legnagyobb bukás Tom Slagter nevéhez fűződik, aki néhány másodpercig mozdulatlanul feküdt a földön, később kiderült, hogy agyrázkódást szenvedett, illetve a combja is megsérült, így azonnal kórházba szállították.

WOUTER WEYLANDT
A hétfői szakaszon elhunyt Wouter Weylandt emléke előtt adózván a Giro szervezőbizottsága úgy döntött, hogy a belga kerékpáros rajtszámát (108) visszavonultatja, így az olasz körversenyen a jövőben senki sem viselheti azt.

Mintegy 12 kilométerrel a szakasz vége előtt John Gadret (Ag2r) és Pieter Weening (Rabobank) utolérték Kohlert, de az élen álló hármas előnye már csak néhány másodperc volt a mezőnnyel szemben.

Ezután öt kilométerrel a befutó előtt Weening próbált meg elszökni a mezőnytől – miközben az beérte Kohlert és Gadret-t –, és már 42 másodperccel is vezetett, amikor Michele Scarponi (Lampre-ISD) megpróbálta utolérni.

Az olasz kerékpáros végül nem tudta befogni a szökevényt, így Weening nyolc másodperces előnnyel megnyerte a szakaszt, ezzel átvette a vezetést az összetettben David Millartól, aki 20 kilométerrel a befutó előtt bukott, és közel háromperces hátránnyal ért célba.

A második helyen Fabio Duarte végzett, míg a harmadik helyet Jose Serpa szerezte meg.

Weening szakaszgyőzelmével megszerezte a rózsaszín trikót is, a második helyre Marco Pinotti jött fel az összetettben, hátránya két másodperc, a harmadik helyre Kanstantsin Sivtsov lépett előre, Pinottival azonos idővel.

GIRO D'ITALIA
5. SZAKASZ
Piombino–Orvieto, 191 kilométer
1. Pieter Weening (Rabobank) 4:54:49
2. Fabio Duarte (Geox-TMC) +0:00:08
3. Jose Serpa (Androni-Giocattoli) azonos idővel

AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Pieter Weening (Rabobank) 14:59:33
2. Marco Pinotti (HTC-Highroad) +0:00:02
3. Kanstantsin Sivtsov (HTC-Highroad) azonos idővel
Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
2 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
2 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
2 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
3 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
3 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
3 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
3 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik