Hegyikerékpár: hétvégén ob az Intersport Duna Maraton alkalmával

2011.06.29. 16:14
Címkék
Július 3-án rendezi Harangvölgyi András és a Sportaktiv SE a Top Maraton hegyikerékpárverseny-sorozat rangidős állomását, a 12. alkalommal kiírt Intersport Duna Maratont.  

A Visegrád-központú versenyre nagyszámú külföldi résztvevő várható a magyarok mellett Ausztriából, Németországból, Szlovákiából és Csehországból is, hiszen a Duna Maraton része az Inter Mountain Series-nek is; emellett eldől a bajnoki trikók sorsa, a viadal helyt ad a szakág országos bajnokságának is. A maratonbajnok 2010-ben Parti András és Dósa Eszter lett. Idén indul a 2009-es legjobb, Buruczki Szilárd is, akinek nem titkolt szándéka a trikolor mez visszahódítása – erre esélye is lehet, Parti ugyanis kanadai világkupán áll rajthoz.

A verseny jelentőségét növeli, hogy az Európai Unióban a magyar elnökség kiemelten kezelte a Duna és annak környezetének megóvását.

A pálya nyomvonala megegyezik a nagy sikerű tavalyival; a leghosszabb táv 92 kilométer, a közepes 68, míg a rövid 32.

A verseny helyszínén, a háromnapos fesztivál alkalmával, szombaton tereptriatlon Európa-bajnokságot szerveznek.

A maraton névadó főtámogatója az Intersport, a Genesis kerékpárok forgalmazója. A névadó sátrában térítésmentes szerviz várja az érdeklődőket.

Az eseményen a gyermekeknek is írnak ki futamokat a szervezők, ezekre 10.30-tól kerül sor. A maraton 10.10-kor induló rövidtávja egyben emlékfutam, amely a fiatalon elhunyt Csere Csabára emlékezik, akinek támogatásával a kilencvenes években a Cseke Zrt.-n keresztül sokat köszönhet a hegyikerékpársport.

A hosszú- és középtávot reggel tízkor indítják.

Legfrissebb hírek

Neymar kispados a braziloknál Japán ellen – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
12 perce

Kosárlabda: továbbra is veretlen az U20-as férfiválogatott az Eb előtt

Utánpótlássport
21 perce

Neymar a padon, így kezdenek a brazilok Japán ellen

Foci vb 2026
23 perce

Hátsó füves futballmentő túra: Pusztamagyaródon éledezik a csapat

Hátsó füves
24 perce

Tomori Győző célja a bennmaradás és a csapatépítés Dabason

Kézilabda
34 perce

CR7 kemény kritikát kapott az uruguayi ikontól

Foci vb 2026
43 perce

30 órán át utazott a szenegáliak BL-győztes kapusa

Foci vb 2026
1 órája

Közleményt adott ki az MBSZ Németh Zsanett halálával összefüggésben, és a család is megszólalt

Birkózás
1 órája
Ezek is érdekelhetik