Kerékpár: Határon Túra augusztusban - 8 nap, 100 település, 850 kilométer

2011.06.10. 13:03
Címkék
A 2010-es KorszakVáltó Határon Túra sikere után a Vuelta Sportiroda 2011-ben is megszervezi az Erdélyt és Magyarországot összekötő nagyszabású kerékpártúrát. Az augusztus 13. és 20. közötti esemény legfőbb célja, hogy segítse a közvetlen kapcsolatteremtést az anyaország és a határon túl élő magyarság között. A várhatóan több száz fős „mezőny" 8 nap alatt, 100 települést érintve, Gyimesbükk és Budapest között 850 kilométert fog letekerni.

Az esemény fővédnöke Schmitt Pál köztársasági elnök, sportnagykövete Pulai Imre olimpiai és világbajnok kenus. Az eseményt péntek délelőtt sajtótájékoztatón mutatták be.

A tavalyi túrától eltérően idén nem Budapestről, hanem Erdélyből, az „Ezeréves határtól" indul a karaván, és a fővárosba, a Parlament elé érkezik. Menet közben a csapat kapcsolatot keres az útvonalba eső mintegy száz településsel és a túra médiapartnerein keresztül megmutatja ezeket a részben magyar többségű erdélyi városokat, falvakat. A túra célja továbbá, hogy az anyaországban élők számára kézenfekvő idegenforgalmi és turistacélpontok legyenek ezek a határon túli települések. Így a 2011-es túra szlogenje: Élmény, Teljesítmény. Hiszen, az esemény egy életre szóló élményt nyújt a résztvevők számára és sportteljesítmény szempontjából is embert próbáló!

A Határon Túra 2-300 résztvevője és a hozzájuk útközben – egy-egy napra – csatlakozó, várhatóan több ezer kerékpáros Gyimesbükk, Székelyudvarhely, Szászrégen, Kolozsvár, Pádis, Nagyszalonta, Szarvas, Kecskemét érintésével, 850 km megtétele után, augusztus 20-án érkezik a Parlament elé; az esemény egyben a nemzeti ünnep részévé is válik.

Legfrissebb hírek

Maresca már télen tudta, hogy a Manchester City vezetőedzője lesz

Angol labdarúgás
10 perce

Az ultrafutás új oldalát tapasztalhatta meg Edelényben

Csupasport
16 perce

Tshabalala sem feledkezett meg Ochoáról

Foci vb 2026
18 perce

Ha június 29. és futball-vb, akkor Pelé, Maradona, Hakan Sükür és egy amerikai csoda

Foci vb 2026
42 perce

Brazília, Németország és Hollandia is klasszikus színekben – a mai mezek

Foci vb 2026
57 perce

A nap, amelyik örökre összeköti Maradonát és Pelét

Minden más foci
1 órája

Lisztes Krisztiánt erre az idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik