Hegyikerékpár: már 1200-an neveztek a vasárnapi Bükk Maratonra

2011.08.05. 17:50
Címkék
A felsőtárkányi Egeres-völgy Sportfesztivál záró rendezvénye lesz augusztus 7-én a XI. Bükk Maraton hegyikerékpár-verseny, amelyre már mintegy 1200-an neveztek. A Top Maraton sorozat harmadik állomásán a magyarok mellett várhatóan szlovákok, románok és olaszok is rajthoz állnak.

A Bükk Maraton a hazai szövetség által kiírt kupasorozat állomása. A versenyt három távon: 37-, 58- és 91 kilométeren rendezi meg a Nagy SE; nevezni vasárnap fél kilencig lehet. A hosszú táv mezőnye – melyre, 2563 méter szintkülönbség leküzdése vár – reggel kilenckor, a középé (1490 méter szint) fél tízkor, a rövidé (743 méter szint) tíz órakor, a könnyen teljesíthető kerékpáros természetjáró túra 10.10-kor indul. A szervezők nyolc korosztályban hirdetnek győztest.

„Az elmúlt napok esőzései miatt saras még a pálya, a középtávon kellett kisebb mértékben változtatni. Ha többet nem esne, vasárnapra ideális lenne a talaj a hegyikerékpározás szempontjából. A létszámot tekintve, százfős helyszíni nevezés mellett ezerháromszáz indulóra számítok” – mondta Nagy Ádám főszervező, aki megemlítette, hogy a verseny mellett a háromnapos sportfesztiválhoz több kiegészítő program is párosul.

Legfrissebb hírek

Hollandia 23 vb-meccs óta nem kapott ki a rendes játékidőben

Foci vb 2026
6 perce

Hollandia tizenegyesekkel búcsúzott Marokkó ellen – vége

Foci vb 2026
51 perce

A tizenegyespárbajból vb-klasszikus lesz: Marokkó kiverte a hollandokat a 32 között

Foci vb 2026
59 perce

Nincs gól a hosszabbításban, a Hollandia–Marokkó meccsen is tizenegyespárbaj dönt

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Diop a 91. percben mentette hosszabbításra a hollandok elleni meccset

Foci vb 2026
1 órája

Egy-egy gól Hollandiától és Marokkótól – jöhet a hosszabbítás!

Foci vb 2026
1 órája

Megható jelenet: Gakpo betalált Marokkó ellen, majd minden érzelem előtört belőle gyermeke elvesztése miatt – videó

Foci vb 2026
2 órája

„Ha ez szabálytalan, akkor az Arsenal nem lenne bajnok” – Klopp a németek elvett góljáról

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik