Kerékpár: Budapestre érkeztek a Határon Túra résztvevői

2011.08.20. 20:11
Címkék
Az erdélyi és az alföldi tájakon megtett közel 900 kilométeres tekerés után szombat késő délután a budapesti Kossuth térre érkeztek a kerékpáros Határon Túra résztvevői.

A záró napon Kecskemét főterén Zombor Gábor, a város polgármestere egy felszentelt új kenyérrel ajándékozta meg a kerékpárosokat. Délben a főtéren álló nagy óra harangjátékára vágott neki az utolsó szakasznak a közel 200 biciklis, miután a kiskunsági városban szombaton további húszan csatlakoztak a túrázókhoz. A bringás csapat útban a főváros felé először Ladánybenén tett rövid pihenőt, ahol a művelődési ház előtt túrájukhoz hűen egy székely kapun haladtak át. Dabason Kőszegi Zoltán polgármester fogadta a társaságot, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy összefogás mindig erősíti az emberekben a remény érzését. Ócsán Bukodi Károly polgármester a szombat délelőtt felavatott tájház előtt köszöntötte a kerékpárosokat.

A több mint fél kilométer hosszú kerékpáros karaván a soroksári Hősök teréről rendőri felvezetéssel haladt végig Budapest utcáin, s több ezer ember üdvrivalgása közepette, pontban 19 órakor gurult be a Kossuth térre. A Parlament előtt Schmittné Makrai Katalin, az államfő felesége fogadta a múlt szombaton Gyimesbükkről indult, s azóta naponta átlagosan 110 kilométert megtett bringásokat.

„Túránk egyik fő célja az volt, hogy az államalapítás ünnepére elhozzuk ide a csángók, a székelyek és az erdélyi magyar emberek üdvözletét és szeretetét – fogalmazta meg a túra küldetését Révész Máriusz, a Fidesz országgyűlési képviselője, aki maga is végigtekerte a távot. – Utunkkal egyúttal szeretnénk felhívni a figyelmet arra is, hogy milyen gyönyörű tájakon lehet kerékpározni itt, a Kárpát-medencében. Reméljük, a Határon Túrával sikerült népszerűsítenénk a kerékpározást mint környezetbarát közlekedési eszközt. Bízom benne, hogy ennek hatására több bicikliút épül majd az országban, s talán hozzájárultunk ahhoz is, hogy a közutakon ezentúl jobban elfogadják majd a kerékpárosokat” – tette hozzá Révész, aki korábban Londonból és Rómából is hazatekert már.

Az idei Határon Túra a tavalyi Korszak-váltó Határon Túra folytatása, amelyet akkor az állampolgársági törvény életbe lépése alkalmából rendeztek meg, s a kerékpáros zarándokok éppen augusztus 20-án érkeztek meg Székelyudvarhelyre. A tervek szerint a túrát jövőre is megrendezik, akkor valószínűleg Kárpátalja és a Vereckei-szoros lesz az úticél.

Legfrissebb hírek

Vajon ma is lesznek 11-esek? Újabb három mérkőzéssel folytatódik a vb

Foci vb 2026
1 perce

Egy kapus és három gólszerző – a hétfői meccsek legjobbjai

Foci vb 2026
9 perce

Mintha magamat látnám – Ronaldo így méltatta Kylian Mbappét

Foci vb 2026
11 perce

Tizenkét verseny, két magyar pilóta – az International GT Open a Hungaroringre érkezik!

Egyéb autó-motor
16 perce

Bognár György: Az idény előtt három centiméterrel magasabb lettem

Labdarúgó NB I
19 perce

Zlatan Ibrahimovic: Nem ismertem rá a holland csapatra

Foci vb 2026
39 perce

Zavargások törtek ki Hollandiában a vb-kiesés után

Foci vb 2026
54 perce

„Mondja meg valaki Nagelsmann-nak, hogy ez így nem mehet tovább!” – sajtóvisszhang

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik