Hegyikerékpár: az idei legerősebb mezőny várható Veszprémben

2011.09.16. 09:07
Címkék
A hazaiak mellett több ország hegyikerekese regisztrált már a szeptember 18-i McDonald's BringaMánia Magyar Nagydíjra. A C2-es kategóriájú veszprémi versenyen még lehet az olimpiai kvalifikáció szempontjából fontos világranglista-pontokat szerezni. A kilátogatók drukkolhatnak többek közt a pekingi olimpikon Parti Andrásnak, az U23-as világkupa-összetett második helyezettjének, Benkó Barbarának, a külföldiek közül a 2005-ös junior-világbajnok Robert Gehbauernek.

A magyar élmezőnyből nevezett már az elmúlt hétvégén Törökországban világranglista-pontot szerző Parti András és Benkó Barbara – akik a szám felnőtt magyar bajnokaiként állhatnak rajthoz –, Buruczki Szilárd és Dósa Eszter – akik maraton bajnoki mezben fognak versenyezni –, illetve Módos Gabriella és Juhász Zsolt, akik szintén válogatottként, sikerrel vettek részt a közelmúlt nemzetközi megmérettetésein. Hasonlóan erős mezőny Magyarországon idén egy alkalommal, az olimpiai szám bajnokságán gyűlt össze; C2-es viadalra pedig a Pilisben került sor nyár elején. A hazai kerekesek mellett külföldről is jelentős érdeklődés érkezett: a regisztráltak között szlovák, szlovén, osztrák és lengyel kerekesek is találhatóak. A Vuelta Sportiroda szervezői a több korosztályban kiírt eseményen mintegy 250-300 hegyikerékpárosra számítanak. A nevezők között van a 2005-ös, livignói világbajnokság U23-as győztese, az osztrák Robert Gehbauer is.

A nemzetközi szövetség naptárában is szereplő veszprémi viadal igen jelentős az olimpiai kvalifikáció szempontjából, a hazai pályán több magyar versenyzőnek is lehetősége lesz világranglista-pontot gyűjteni. A sportágban már a második kvalifikációs időszakot – amely 2012. május 22-ig tart – számláljuk, idén az alapozás előtt azonban már kevés lehetőség lesz a további pontvadászatra. Jövő májusban, összesítésben, a nőknél az első 18, a férfiaknál az első 24 nemzet között kell végezni, hogy egy-egy kvótát szerezhessünk Londonra.

Vasárnap, az utánpótlás-korosztályok rajtjaira reggel tíz órától kerül sor; az elitek nemzetközi mezőnyének délután három órától lehet majd drukkolni.

Az eseményen részt vesz Veszprém polgármestere, a verseny fővédnöke, Porga Gyula is, akivel az elit kategória díjkiosztója alkalmával, az Óváros téren lehet majd találkozni.

A nagydíj alkalmával a szervezők a családokat, gyermekeket is várják Veszprémbe, ahol BringaSuli és KRESZ-teszt is szerepel az események között.

 

Legfrissebb hírek

Vívás: Spiesz Anna a nyolcaddöntőig jutott a kardozók incshoni GP-viadalán

Egyéb egyéni
9 perce

Jó úton járunk, de szemléletváltás kell a fejlődéshez – Szarvas Alexandra látja, mire lenne szükség a magyar női futball felzárkóztatásához

Képes Sport
16 perce

A CSM Bucuresti szakosztályokat zár be, de közben a dolgozóinak ingyen utazást kínál a budapesti final fourra

Kézilabda
28 perce

NHL: kitart a lendület, a Carolina sima győzelemmel kezdte a rájátszás második körét

Amerikai sportok
43 perce

NBA: a Philadelphia történelmi fordítással kiejtette a Bostont

Amerikai sportok
1 órája

Három magyarral hajt a BL-ért a Liverpool Manchesterben

Angol labdarúgás
1 órája

Gazdagéknak a 2–0, Messiéknek a 3–0 is kevés volt a pontszerzéshez

Légiósok
2 órája

F1: három órával hamarabb rajtolnak a Miami Nagydíjon – hivatalos

F1
3 órája
Ezek is érdekelhetik