Kerékpár: Petacchi még két évre tervez, szerinte túl sokszor volt 2.

2011.10.31. 06:43
Címkék
További két évig szeretne versenyezni Alessandro Petacchi olasz országúti kerékpáros.

A januárban 38 éves sprinter igyekszik alkalmazkodni a szabályokhoz. „Ha egy kisebb verseny megnyerésével több ranglistapontot lehet szerezni, mint egy Giro-szakaszgyőzelemmel, akkor inkább azon kell elindulni, mert manapság minden a pontokon múlik” – szögezte le.

A La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozó bringás, aki jövőre az olasz és a francia háromhetes viadal közül az egyiket kihagyja, saját bevallása szerint időnként elgondolkodik azon, mi tartja még a versenysportban.

„Azt hiszem, a szenvedély, száztíz százalékos komolysággal űzöm ezt a sportot” – szolgált a lehetséges válasszal.

Petacchi idén három győzelmet aratott, de nem elégedett. „Túl sokszor voltam második, egészen pontosan hatszor, emellett hétszer harmadik” – idézte vissza az eredményeit.

Az olasz kerekes eddigi pályafutása során hat szakaszt nyert a Touron, 22-t a Girón és 20-at a Vuelta a Espanán. A pontverseny győztese Franciaországban tavaly, hazai környezetben 2004-ben, a spanyol viadalon pedig 2005-ben volt.

Legfrissebb hírek

Superbike-vb: Nicolo Bulega nyerte a superpole-versenyt, Oliveirát mentő vitte el

Egyéb autó-motor
4 perce

Verstappen már nem utasnak érzi magát a Red Bullban; Russell nem aggódik a hátránya miatt

F1
18 perce

Hadjart kizárták a miami időmérőről – hivatalos

F1
29 perce

NB I: Paks–Debrecen

Labdarúgó NB I
55 perce

A DAC edzője: Ha négyszer kikapsz a Slovantól, akkor megérdemelten állnak ott, ahol...

Minden más foci
1 órája

A Porto 31-edszer bajnok, Mourinhóék lemaradtak az aranyról

Minden más foci
1 órája

Révész Attila: A jelenlegi keret ötven százaléka nem alkalmas az NB I-re

Labdarúgó NB I
1 órája

Demeter Zsomborral szerződést hosszabbítottak Marosvásárhelyen

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik