Kerékpár: Buruczki nyert Ózdon, Fejest technikai hiba hátráltatta

2011.11.21. 18:39
null
Az „igazi” Buruczki (elöl)–Fejes összecsapás elmaradt, kettejük vívódása okán majdnem Búr Zsolt (hátul) is odaért a legelejére (Fotó: Babka Szabolcs)
Címkék
Hat és fél körön keresztül kerülgette egymást Buruczki Szilárd (Merida Kőbánya TC) és Fejes Gábor (Team Bátorfi – AKTK) Ózdon, a kerékpáros SuperCross sorozat hétvégi állomásán. Végül aztán technikai hiba miatt nem lett „teljes" az összecsapás, Buruczki nyerte a ciklo-krossz futamot. A nők között ismét Dósa Eszter (Vitalitás SE), míg a férfi master 1-eseknél ezúttal Bakos Gergő (Salgótarjáni HKE) állhatott a dobogó tetejére.

 

„Végig egymást kerülgettük, aztán az utolsó előtti kör elején próbáltam magam elé engedni a Gábort, de nem nagyon akart vezetni. – mondta Buruczki a befutás után. – Nem sokkal ezután bekövetkezett neki a technikai hiba, elfordult a kormánya a pálya hátsó szakaszán. Ez után már túl nagy hátrányba került ahhoz, hogy ismét felérjen. Jött viszont a Búr Zsolti, akire figyelni kellett, de azért szemmel volt tartva, hogy ne kerüljön veszélyesen közel.”

„Egy nagyon gyors pályán versenyeztünk, szerintem inkább az országútisoknak kedvező nyomvonal volt. Sok helyen lassabbnak éreztem magam az ellenfeleknél, az akadályoknál viszont talán tudtam egy kis előnyt kovácsolni."

Legfrissebb hírek

Később kezdődik a Mexikó–Ecuador találkozó

Foci vb 2026
13 perce

Vb legjobb 16 közé jutásért: Mexikó–Ecuador

Foci vb 2026
21 perce

Franciaország szórja a gólokat; Mbappé megelőzte Klosét és Ronaldót – statisztika

Foci vb 2026
47 perce

Megvannak a kezdőcsapatok a Mexikó–Ecuador mérkőzésre

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
2 órája

Vége a meccsnek: Mbappé már 18 vb-gólnál jár, míg a franciák könnyedén bejutottak a 16 közé

Foci vb 2026
2 órája

Norvégok ezrei eveztek Oslo utcáin Elefántcsontpart kiejtése után

Foci vb 2026
2 órája

Szerdai sportműsor: pályán Anglia, az Egyesült Államok és Belgium is a világbajnokságon

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik