Wiggins Tour-győzelemmel melegítene az olimpiára

2012.03.05. 14:39
null
Wiggins jövő ilyenkor már Tour de France-győztesként és négyszeres olimpiai bajnokként osztogatná az autogramokat (Fotó: Action Images)
Címkék
Bradley Wiggins nem kisebb célokkal vág neki az idei nyárnak, mint hogy megnyerje a Tour de France-ot és nem sokkal később a londoni olimpián is elsőséget ünnepelhessen. A kerékpárosok idei két fő eseménye között mindössze néhány nap szünet lesz, de a brit kerekes szerint ez nem jelent gondot.

 

Sárga trikó a Touron és aranyérem az olimpiai időfutamon. Ez a bravúr Wiggins szerint megvalósítható, amit a saját példája is bizonyíthat, hiszen tavaly néhány nappal azután lett vb-ezüstérmes az időfutamon, hogy a Vueltán összetettben a harmadik helyen végzett.

„Az időfutamra ez a legjobb felkészülés. Ha teljesen egészséges maradsz a körverseny során, akkor kilenc nappal később a legjobb formádat tudod hozni – nyilatkozta Wiggins a Reutersnek a Párizs–Nizza verseny előtt. – Persze, ha ezt az utat választod, akkor nem maradhatsz bulizni Párizsban és nem teheted a szokásos dolgokat a Tour után.”

Akkor sem csapna nagy ünneplést, ha történetesen megnyerné a Francia körversenyt.

„Nehéz lenne, de a tervem az, hogy egyből hazamegyek vasárnap, nem foglalkozom a médiával, csak az olimpiára koncentrálok. Így volt ez a Vuelta és a világbajnokság esetében is” – folytatta a 31 éves kerekes, aki úgy gondolja, át tudja menteni a formáját az egyik versenyről a másikra.

„A vébé összes érmese a Vueltáról érkezett. Azt hiszem, a kerékpár ebből a szempontból kivételnek számít, ez az egyetlen sportág, amelyben két ilyen kaliberű dolgot meg tudsz csinálni egymás után, mint a Tour de France és az olimpia. Sok embernek ezt talán nehéz megérteni.”

A pályakerékpárosként háromszoros olimpiai bajnok Wiggins – aki a 2008-as olimpia után tért át végleg a sportág országúti változatára – 2009-ben összetettben negyedik lett a Touron, tavaly viszont fel kellett adnia a verseny, miután egy mezőnybukásba belekeveredve kulcscsonttörést szenvedett.

Az idén a Team Skyban csapattársa lesz napjaink legjobb sprintere, Mark Cavendish, ami Wiggins szerint az előnyére válhat.

„Az egyik legnagyobb előnye annak, hogy egy csapatban tekersz Cavvel, az az, hogy többet tartózkodsz elöl – utalt arra, hogy a sprintereknek a csapattársaik szokták felvezetni a hajrát, így nem a mezőny közepén „bújnak” meg. – Így vélhetően biztonságosabb lesz számomra is a versenyzés.”

A Tour de France egyébként július 22-én ér véget, míg a londoni olimpián az országúti kerékpárosok férfi időfutamát augusztus 1-jén rendezik.

Legfrissebb hírek

„Szeretnék ott állni Budapest valamelyik nagy terén a FIFA-trófeával”

Foci vb 2026
9 perce

Videó: negyven éve is 2–0-val kezdte Mexikó az egyenes kieséses szakaszt az Azték Stadionban – a hihetetlen Negrete-gól

Foci vb 2026
24 perce

„Szeretnék ott állni Budapest valamelyik nagy terén a FIFA-trófeával” – exkluzív interjú a brazil mesterrel, aki az egész világ számára elérhetővé tette a vb-trófeát

Foci vb 2026
28 perce

A történelmi győzelem, az unoka és a mexikói álom – Aguirre nem akar megállni

Foci vb 2026
44 perce

Örömmámor Mexikóban, a Függetlenségi Angyala is fénybe borult – videó

Foci vb 2026
51 perce

Amerikai pite: ezt a francia válogatottat lehetetlen megállítani – vb-kibeszélő, 20. nap

Foci vb 2026
1 órája

A svédek kipipálva; a franciák így érkeztek vissza bostoni bázisukra – videó

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Mbappé és Haaland betalált, Mexikó is nyert – a játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik