Kolumbiai diadal, az olasz Malorié a rózsaszín trikó

2012.05.11. 18:19
null
Malori immár rózsaszínben (Fotó: gazzetta.it)
Címkék
A kolumbiai Miguel Ángel Rubiano nyerte meg az olasz kerékpáros-körverseny (Giro d'Italia) hatodik, Urbino és Porto Sant'Elpidio közötti pénteki, 207 kilométeres szakaszát. Az összetett versenyben vezető bringásnak járó rózsaszín trikót a második helyen célba érő Adriano Malori vette át a mezőnnyel befutó litván Ramunas Navardauskastól.

Ez volt az első olyan versenynap, amelyiken a karaván útja már hullámos terepen vezetett, a két legmagasabb pont 700 méternél magasabbra csalogatta fel a bringásokat.

Meg is rostálódott a mezőny rendesen: amikor harminc kilométerrel a cél előtt az utolsó magaslat, a 241 méteres Montegranaro következett, az élen tekerő Rubiano már 45 másodperccel előzte meg az eredeti 11 tagú szökevénycsapatból megmaradó Golas (Omega Pharma-Quick Step), Malori (Lampre), Benedetti (NetApp), Djacsenko (Asztana) négyest. A mezőny négy és fél perccel haladt mögöttük.

Rubianóban maradt tartalék, húsz kilométerrel a finis előtt már 1:10 perces előnnyel vezetett legközelebbi üldözői előtt, és ezt megtartva gurult át elsőként a célvonalon. A 27 esztendős kolumbiai bringás pályafutása eddigi legnagyobb sikerét aratta.

Az etap első magaslatára, a 746 méteres Cingolira még Michal Golas ért fel elsőként az akkorra már összerázódó 11-es szökevénycsapatból, a pénteki csúcsmagasságon, a 772 méteres Passo della Cappellán azonban már Rubiano haladt át elsőként. Leereszkedés közben a spanyol Pablo Lastras – aki felfelé még támadást kísérelt meg – bukott, és vélhetően kulcscsonttörést szenvedett.

Az üldöző négyes izgalmas befutót produkált, közülük végül Adriano Malori lökte át magát elsőként a célvonalon, így az övé lett a második hellyel járó 12 másodperc jóváírás. A 7. szakaszt a Lampre-ISD olasz bringása kezdi az első helyről.

A nap krónikájához hozzátartozik, hogy a még Dániában bukó és megsérülő Romain Feillu (Vacansoleil), majd a korábbi világbajnok, a norvég Thor Hushovd (BMC) szintén feladni kényszerült a versenyt.

KERÉKPÁR, GIRO D'ITALIA
6. SZAKASZ, URBINO–PORTO SANT'ELPIDIO (207 km)
AZ ÉLCSOPORT
1. Miguel Ángel Rubiano Chávez (kolumbiai, Androni Giocattoli) 5:38:30 óra
2. Adriano Malori (olasz, Lampre-ISD) 1:10 perces hátrány
3. Michal Golas (lengyel, Omega Pharma-Quickstep) azonos idővel
4. Alekszandr Djacsenko (kazah, Asztana Pro Team) a. i.
5. Cesare Benedetti (olasz, Team NetApp) a. i.
6. Daryl Impey (dél-afrikai, Orica GreenEdge Cycling Team) 1:51 p h.
7. Filippo Pozzato (olasz, Farnese Vini - Selle Italia) a. i.
8. Fabio Sabatini (olasz, Liquigas-Cannondale)
a. i.
9. Francisco José Ventoso Alberdi (spanyol, Movistar Team)
a. i.
10. Michal Kwiatkowski (lengyel, Omega Pharma-Quickstep)
a. i.
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA 6 SZAKASZ UTÁN
1. Adriano Malori (olasz, Lampre-ISD) 20:25:28 óra
2. Michal Golas (lengyel, Omega Pharma-Quickstep) 15 másodperc hátrány
3. Ryder Hesjedal (kanadai, Garmin-Barracuda) 17 mp h.
4. Miguel Ángel Rubiano Chávez (kolumbiai, Androni Giocattoli) 30 mp h.
5. Christian Vande Velde (amerikai, Garmin-Barracuda) 32 mp h.
6. Joaquim Rodríguez Oliver (spanyol, Katyusa Team) 36 mp h.
7. Peter Stetina (amerikai, Garmin-Barracuda) 37 mp h.
8. Daniel Moreno Fernández (spanyol, Katyusa Team) 39 mp h.
9. Enrico Gasparotto (olasz, Asztana Pro Team) a. i.
10. Luke Roberts (ausztrál, Team Saxo Bank) 41 mp h.
Legfrissebb hírek

Játékossors: szebb napokat látott olasz klubhoz igazolt a Fraditól távozó belső védő

Olasz labdarúgás
1 perce

Osváth Attila Soroksárról kapott posztriválist a Ferencvárosban

Labdarúgó NB I
7 perce

Saka helyett Madueke kezd az angoloknál a Kongói DK ellen – megvannak a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
8 perce

Kérdőjelek után pályacsúcsot ért el a kedvenc versenyén

Csupasport
10 perce

Szongoth Domán valószínűleg a kanadai juniorbajnokságban folytatja

Jégkorong
54 perce

Bravúr a javából: Fucsovics legyőzte a 16. kiemeltet Wimbledonban

Tenisz
55 perce

Női kosárlabda NB I: ETO Basket néven folytatja a győri csapat

Kosárlabda
1 órája

Észtországba szerződött Pesti Marcell válogatott röplabdázó

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik