Kerékpár: Contador hosszabbított a Saxo Bankkal

MTI MTIMTI MTI
2012.06.08. 17:19
Címkék
Meghosszabbította szerződését 2015-ig a Saxo Bank csapatával Alberto Contador Tour de France-győztes országúti kerékpáros, akinek augusztus 5-én jár le a doppingeltiltása.

„A döntésem, hogy visszatérjek a Saxo Bankhoz, nagyon könnyű volt, mert végig az volt az elsődleges számomra, hogy ismét Bjarne Riis csapatvezetővel és régi társaimmal dolgozhassak – mondta a spanyol kerekes. – Az a támogatás, amelyet nekem nyújtottak ebben a rettenetesen nehéz két évben, rendkívül különleges volt. Nagyon várom, hogy ismét nyeregbe szálljak, s nagyszerű eredményekkel visszafizessem ezt a támogatást.”

A 29 éves bringás a 2010-es Touron adott pozitív mintát, amelyben klenbuterol nyomaira bukkantak a szakemberek. Az ügyben a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) mondta ki az utolsó szót: visszamenőleges kétéves eltiltással elvette Contador Tour-sikerét, továbbá törölte az azóta elért összes eredményét, így a tavalyi Giro d’Italián aratott győzelmét is. Contador a Tourt 2007-ben és 2009-ben is megnyerte, míg 2008-ban a Girón és a Vuelta a Espanán diadalmaskodott.

Legfrissebb hírek

Így ünnepeltek a szurkolókkal az angol játékosok

Foci vb 2026
2 perce

Tuchel szerint Anglia a lehető legrosszabb módon kezdett a Kongói DK ellen

Foci vb 2026
16 perce

Lukaku Szenegál ellen is a kispadról beállva tehet csodát – megvannak a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
19 perce

Harry Kane megelőzte Pelét; Anglia most sem botlott afrikai rivális ellen

Foci vb 2026
41 perce

Kézilabda: elődöntőbe jutottak a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
45 perce

Nem sikerült kiharcolni a döntőbe jutást női röplabdázóinknak az Európa-ligában

Röplabda
45 perce

Anglia 1966 óta tartó vb-átkot tört meg – statisztikák

Foci vb 2026
46 perce

Mpasi majdnem mindent védett, de Kane a 16 közé lőtte Angliát

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik