Tour de France: Cancellara feladta, a család fontosabb

2012.07.12. 12:10
Címkék
Fabian Cancellara feladta a Francia kerékpáros körversenyt, így a csütörtöki, 11. szakaszon már nem áll rajthoz. Az ok: várandós felesége mellett akar maradni, aki napokon belül életet adhat következő gyermeküknek.

A svájci időfutammenő megnyerte a prológot, majd hét napon keresztül viselte a sárga trikót az idei Tour de France-on. A továbbiakban azonban nem számíthat rá csapata, a RadioShack, mivel hazautazott Bernbe állapotos feleségéhez.

„Nehezebb volt meghozni a döntést a visszalépésről, mint gondolnák. A csapat nagyszerűen teljesít a Tour de France-on: nyertünk egy szakaszt, egy hétig a miénk volt a sárga trikó, vezetjük a csapatversenyt és négy versenyzőnk van összetettben az első húsz között. Kitűnő hangulatban van a társaság. Mindezek nagyon megnehezítették döntésemet, de a csapat minden tagja megérti, miért választottam ezt az utat. Nemcsak kerékpáros vagyok, hanem férj és apa is, hamarosan pedig újabb gyermekem születik. Ez a »trófea« fontosabb bármely szakaszgyőzelemnél vagy olimpiai éremnél” – idézi a L’Équipe Cancellarát, aki az 52. helyen állt összetettben, 38 perc, 44 másodperces hátránnyal a sárga trikós Bradley Wigginshez képest.

Legfrissebb hírek

Statisztikák: Balogun elit társasághoz csatlakozott, Pochettino amerikai történelmet írt

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Kane duplázott; Belgium drámai meccsen ment tovább – a 21. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

Pocchettino: Mindenki számára nehéz ellenfél leszünk

Foci vb 2026
1 órája

A harmadik társházigazda is nyert – az Egyesült Államok is továbbjutott

Foci vb 2026
2 órája

Balogun gólt lőtt, majd pirosat kapott, de az USA tíz emberrel is felülmúlta a bosnyákokat

Foci vb 2026
2 órája

Videó: emiatt állították ki az amerikaiak hősét, nem lehet ott a Belgium elleni nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
2 órája

Videó: Balogun gólt szerzett, majd LeBron James ikonikus mozdulatával ünnepelt

Foci vb 2026
3 órája

Balogun góljával vezet a szünetben az Egyesült Államok

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik