Tour de France: csapata felfüggesztette F. Schlecket

2012.07.17. 22:42
Címkék
A RadioShack kerékpárcsapat hivatalos közleményben számolt be róla, hogy a doppingvizsgálaton megbukó Fränk Schlecket felfüggesztette a Tour de France-on való további szerepléstől.
Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a luxemburgi versenyző július 14-i vizeletmintájában Xipamide nevű vízhajtót találtak.Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a luxemburgi versenyző július 14-i vizeletmintájában Xipamide nevű vízhajtót találtak.

Bár a nemzetközi szövetség nem függesztette fel a B-próbára jogosult kerekest, az mégsem folytathatja a Tourt, miután együttese az UCI helyett is megtette ezt a lépést.

„A UCI tájékoztatása után, mely szerint xipamide-et találtak Fränk Schleck július 14-i vizeletmintájában, a csapat úgy határozott, hogy azonnali hatállyal felfüggeszti a kerékpárost a Tour de France-on való további versenyzéstől” – áll a RadioShack közleményében.

A xipamide – például az EPO-tól eltérően – nem szokványos doppingszer, ami azt jelenti, hogy vétlenül is bekerülhet a sportoló szervezetébe, ezért a nem negatív A-minta nem jelent azonnali felfüggesztést a szövetség részéről.

„Még ha ez a minta nem is igényeli ezt az eljárást, Schleck és a csapat úgy döntött, ez a helyes döntés annak érdekében, hogy biztosítsa a Tour de France további nyugodt lebonyolítását, és hogy a kerékpáros felkészülhessen a védekezésére” – véli az istálló.
Legfrissebb hírek

Betlehem Dávid: Úgy nyerek olimpiát, hogy Laci bácsi lesz mellettem

Úszás
2 perce

Fucsovics és Marozsán mégsem indul párosban Wimbledonban

Tenisz
5 perce

Sztárjátékosai veszekedéséről kérdezték a belgák kapitányát

Foci vb 2026
13 perce

Nyomdai áramszünet miatt probléma az NS-előfizetések kézbesítésében

Egyéb egyéni
23 perce

Női kosárlabda NB I: Dubei Debóra a Csatához igazolt

Kosárlabda
27 perce

Jacobs szenzációs időt futott Eisenstadtban, hátszélben

Atlétika
35 perce

Lukaku tovább szárnyal, hihetetlen tíz év van mögötte

Foci vb 2026
38 perce

Oliver Kahn elárulta, szerinte mi volt a németek legnagyobb problémája

Foci vb 2026
50 perce
Ezek is érdekelhetik