Armstrong-ügy: LeMond lemondásra szólította fel az UCI vezetőit

MTI MTIMTI MTI
2012.10.25. 14:01
Címkék
Lemondásra szólította fel a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) vezetőit az amerikai Lance Armstrong világvisszhangot kiváltó doppingbotránya miatt Greg LeMond, a Tour de France háromszoros bajnoka.

A sportág szintén amerikai élő legendájának számító volt versenyző egy közösségi oldalon tette közzé nyílt levelét, melyben azt kérte, hogy Pat McQuaid UCI-elnök és Hein Verbruggen tiszteletbeli elnök is távozzon posztjáról.

LeMond, aki 1986-ban, 1989-ben és 1990-ben nyerte meg a Francia körversenyt, úgy véli, a kerékpársport legnagyobb problémája nem a dopping, hanem a korrupció, s ennek részese az általa említett két sportvezető.

Az UCI – bizonyítottnak tekintve azt, hogy éveken át szisztematikusan doppingolt – hétfőn megfosztotta Armstrongot az 1998 augusztusa után elért összes eredményétől, így a hét Tour de France-elsőségétől, egyúttal örökre eltiltotta a versenyzéstől. A döntés nyomán a Tour 99 éves történetének egyetlen amerikai bajnoka LeMond maradt.

Verbruggen 1991 és 2005 között irányította az UCI-t, vagyis ő volt a szervezet vezetője Armstrong sikerei idején, s Verbruggent mentoráltja, McQuaid követte az elnöki poszton.

Legfrissebb hírek

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
16 perce

Pénteki sportműsor: nincs megállás a foci-vb-n, Fucsovicsra újabb kiemelt vár Wimbledonban

Minden más foci
16 perce

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
19 perce

Egymás ellen játszik Cristiano Ronaldo és Modric – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
28 perce

Párduc, oroszlán, gorilla nélkül – Deák Zsigmond jegyzete

Foci vb 2026
28 perce

Embernek paraguayi fiai – Farkas Norbert publicisztikája

Foci vb 2026
29 perce

Így örült a harmadik spanyol gólnak Lamine Yamal öccse a lelátón

Foci vb 2026
32 perce

Lamine Yamal lett a Spanyolország–Ausztria meccs legjobbja

Foci vb 2026
46 perce
Ezek is érdekelhetik