Armstrong-ügy: a WADA-elnök szerint az UCI-nak le kell számolnia múltjával

2012.10.24. 10:38
Címkék
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vezetője szerint a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) csak akkor őrzi meg hitelességét, ha leszámol múltjával és azokat, akik a Lance Armstrong-érában vezető pozíciót töltöttek be, eltávolítja a sportágból.

„Tekintsünk vissza! Nyilvánvaló, hogy a dopping széles körben elterjedt volt. Kinek kellett volna ezt megakadályoznia? És miért nem sikerült? Azt hiszem, ezek találó kérdések" – jelentette ki John Fahey az egyik ausztrál televíziós csatornának nyilatkozva.

Hozzátette: kíváncsi rá, hogy az UCI - amely hétfőn megfosztotta Armstrongot mind a hét Tour de France-elsőségétől, s örökre eltiltotta a versenyzéstől - mit tesz annak érdekében, hogy az amerikai bringás személyéhez köthető doppingesetek ne ismétlődhessenek meg.

Az ausztrál Ray Godkin, az UCI ex-alelnöke, aki huszonkét év szolgálat után 2008-ban mondott le tisztéről, így reagált: a sportágban most már sokkal hatékonyabb a doppingvizsgálat, mint amilyen évekkel korábban volt, többek között a bevezetett biológiai útlevélnek is köszönhetően. Hozzátette, hogy a WADA és az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) hosszú időn át értekezett Armstrongról. Ezt azért tudja, mert az UCI-t is bevonták ebbe.

A USADA szerint Armstrong és volt klubja, a US Postal a sporttörténelem legkifinomultabb, legprofesszionálisabb és mostanáig a legsikeresebb doppingprogramját fejlesztette ki és működtette. A bizonyítékok bemutatása után vette el a bringás Tour-győzelmeit az UCI.

Maga a kerekes egyelőre nem reagált címeinek elvételére és örökös eltiltására, ugyanakkor személyes lapjáról már eltávolította azt, hogy hétszeres Tour de France-bajnok.

Legfrissebb hírek

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
7 perce

Pénteki sportműsor: nincs megállás a foci-vb-n, Fucsovicsra újabb kiemelt vár Wimbledonban

Minden más foci
8 perce

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
11 perce

Egymás ellen játszik Cristiano Ronaldo és Modric – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
19 perce

Párduc, oroszlán, gorilla nélkül – Deák Zsigmond jegyzete

Foci vb 2026
20 perce

Embernek paraguayi fiai – Farkas Norbert publicisztikája

Foci vb 2026
20 perce

Így örült a harmadik spanyol gólnak Lamine Yamal öccse a lelátón

Foci vb 2026
23 perce

Lamine Yamal lett a Spanyolország–Ausztria meccs legjobbja

Foci vb 2026
38 perce
Ezek is érdekelhetik