Armstrong-ügy: Rogge nem száműzné a kerékpársportot az olimpiáról

2012.10.25. 13:34
Címkék
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke nem gondolja, hogy ki kellene zárni az ötkarikás programból a kerékpársportot az amerikai Lance Armstrong világvisszhangot kiváltó doppingbotránya miatt.

A NOB első számú irányítója szerint a sportágnak már csak azért is műsoron kell maradnia, mert a nemzetközi szövetség, az UCI „mindig vezető helyet foglalt el a dopping elleni harcban, és az elsők között vezette be a biológiai útlevelet”.

Rogge szerdai reagálásában sokkolónak minősítette Armstrong esetét, abból a szempontból azonban hasznosnak mondta a doppingbotrány kirobbanását s az amerikai biciklis örökös eltiltását, hogy mindez „segít megtisztítani a sportot”.

Ugyanakkor leszögezte: nem lenne tisztességes a sportág olimpiai kizárásával büntetni a tisztán készülő nagy többséget.

A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség – bizonyítottnak tekintve azt, hogy éveken át szisztematikusan doppingolt – hétfőn megfosztotta Armstrongot az 1998 augusztusa után elért összes eredményétől, így a hét Tour de France-elsőségétől, egyúttal örökre eltiltotta a versenyzéstől.

Legfrissebb hírek

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
16 perce

Pénteki sportműsor: nincs megállás a foci-vb-n, Fucsovicsra újabb kiemelt vár Wimbledonban

Minden más foci
17 perce

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
20 perce

Egymás ellen játszik Cristiano Ronaldo és Modric – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
28 perce

Párduc, oroszlán, gorilla nélkül – Deák Zsigmond jegyzete

Foci vb 2026
29 perce

Embernek paraguayi fiai – Farkas Norbert publicisztikája

Foci vb 2026
29 perce

Így örült a harmadik spanyol gólnak Lamine Yamal öccse a lelátón

Foci vb 2026
32 perce

Lamine Yamal lett a Spanyolország–Ausztria meccs legjobbja

Foci vb 2026
47 perce
Ezek is érdekelhetik