Vuelta: Landáé a királyszakasz, Aru az új éllovas

2015.09.02. 19:34
A spanyol Mikel Landa nyerte szerdán a Vuelta a Espana idei királyetapjának tartott 11. szakaszát, összetettben a mögötte második olasz Fabio Aru vette át a vezetést.

Az Andorra és Cortals d'Encamp közötti 138 km-es útvonalon hat – egy második, négy első és egy kiemelt kategóriás – hegy magasodott a kerekesek előtt. A győztes egy szökevénycsoportból került ki, melyben az idei Giro d'Italián harmadik Landa személyében volt olyan versenyző, aki kifejezetten jól bírja az emelkedőket, s őt egyedüliként nem tudták utolérni a cél előtt a főmezőny tagjai.

Az összetett diadalért harcoló bringások közül elsőként a Tour de France brit bajnoka, Chris Froome szakadt le, a negyedik kaptatón elesett és lemaradt, végül több mint nyolcperces hátránnyal ért célba. Ezzel eldőlt, hogy nem sikerül számára a Tour-Vuelta duplázás, amelyre korábban mindössze két francia kerekes volt képes: 1963-ban Jacques Anquetil, 1978-ban pedig Bernard Hinault.

Froome csütörtökön lábtörés miatt feladta a versenyt.

A többiek az utolsó, célba vezető emelkedőig együtt tekertek, majd Aru ritmusváltására darabjaira hullott a csoport. Eleinte két spanyol, Joaquim Rodriguez és Daniel Moreno bírta a tempót, de később ők is leszakadtak az idei Giro második helyezettjéről. Aru végül több mint fél perccel előzte meg a spanyol duót és másféllel az eddig élen álló Dumoulint, így 27 másodperces előnnyel átvette a vezetést.

Csütörtökön az Andorra és Lleida közötti 173 km-es etap vár a mezőnyre.

VUELTA
11. szakasz, Andorra-Cortals d'Encamp, 138 km, hegyi befutó

1. Mikel Landa (spanyol, Asztana) 4:34:54 óra
2. Fabio Aru (olasz, Asztana) 1:22 perc hátrány
3. Ian Boswell (amerikai, Sky) 1:40 p h.
…5. Joaquim Rodriguez (spanyol, Katyusa) 1:59 p h.
…9. Tom Dumoulin (holland, Giant) 2:59 p h.
Az összetett élcsoportja
1. Aru 43:12:19 óra
2. Rodriguez 27 másodperc hátrány
3. Tom Dumoulin 30 mp h.

Legfrissebb hírek

Ha nem Pogacar, akkor ő – Simon Zoltán publicisztikája

Kerékpár
2026.09.15. 23:27

Ez most Masé lett! – 12 év után spanyol piros trikós a Vueltán

Kerékpár
2026.09.13. 21:35

Eddie Dunbar kontrája győzelmet ért a Vueltán

Kerékpár
2026.09.11. 18:39

Küng és Roglic is jól járt az időfutammal

Kerékpár
2026.09.10. 18:17

Vuelta: V. Brennan, a spanyolországi sprintek királya

Kerékpár
2026.09.09. 18:27

Van Aert a célig kísérte Brennant a Vueltán

Kerékpár
2026.09.08. 18:57

Vuelta: Wout Van Aert a hőségben sem lassított, Mas maradt az élen

Kerékpár
2026.09.06. 19:27

Vuelta: jelentősen lerövidítették a vasárnapi szakaszt

Kerékpár
2026.09.06. 10:17