Vuelta: Quintana gyakorlatilag megnyerte a versenyt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.09.10. 18:30
null
Nairo Quintana pályafutása során másodszor nyer(het) háromhetes körversenyt (Fotó: AFP)
Nairo Quintana visszaverte Chris Froome összes támadását, sőt a végén még növelte is előnyét, ezzel az utolsó szakasz előtt gyakorlatilag megnyerte a Spanyol kerékpáros-körversenyt (Vuelta).

 

A Vuelta utolsó előtti szakaszán az utolsó keményebb erőpróba várt a mezőnyre. Chris Froome többször támadásba lendült a hegyi szakaszon, de az összetettben vezető Nairo Quintanát nem tudta leszakítani az Alto de Aitanán. A 26 éves kolumbiai kerekesnek 1:23 perc az előnye a vasárnapi záró etap előtt, gyakorlatilag elkönyvelheti első Vuelta-győzelmét. Ez lesz a második végső diadala a három nagy körversenyen a 2014-es Giro d'Italia megnyerése után.

Jó napjuk volt a kolumbiaiaknak, hiszen a harmadik helyre hajtó Esteban Chaves az utolsó előtti hegyen meglépett az élmezőny tagjaitól, és Alberto Contador hiába próbált meg felzárkózni rá az utolsó hegyen, elvesztette dobogós helyét.

A szakaszt egyébként a francia Pierre-Roger Latour nyerte meg.

Vasárnap az idei Vuelta utolsó napján Las Rozasból Madridba tekernek a kerekesek a 104 km-es sík szakaszon.

VUELTA A ESPANA
20. szakasz,
Benidorm–Alto de Aitana, 193.2 km
1. Pierre-Roger Latour (francia, AG2R La Mondiale) 5:19:41 óra
2. Darwin Atapuma (kolumbiai, BMC Racing Team) 2 másodperc hátrány
3. Fabio Felline (olasz, Trek-Segafredo) 17 mp h.
9. Esteban Chaves (kolumbiai, Orica-BikeExchange) 3:17 p h.
…10. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar Team) 4:03 p h.
…11. Christopher Froome (brit, Team Sky) 4:05 p h.
…13. Alberto Contador (spanyol, Tinkoff Team) 4:41 p h.
Az összetett élcsoportja
1. Quintana 80:42:36 óra
2. Froome 1:23 p hátrány
3. Chaves 4:08 p h.
4. Contador 4:21 p h.

Legfrissebb hírek

Ha nem Pogacar, akkor ő – Simon Zoltán publicisztikája

Kerékpár
2026.09.15. 23:27

Ez most Masé lett! – 12 év után spanyol piros trikós a Vueltán

Kerékpár
2026.09.13. 21:35

Eddie Dunbar kontrája győzelmet ért a Vueltán

Kerékpár
2026.09.11. 18:39

Küng és Roglic is jól járt az időfutammal

Kerékpár
2026.09.10. 18:17

Vuelta: V. Brennan, a spanyolországi sprintek királya

Kerékpár
2026.09.09. 18:27

Van Aert a célig kísérte Brennant a Vueltán

Kerékpár
2026.09.08. 18:57

Vuelta: Wout Van Aert a hőségben sem lassított, Mas maradt az élen

Kerékpár
2026.09.06. 19:27

Vuelta: jelentősen lerövidítették a vasárnapi szakaszt

Kerékpár
2026.09.06. 10:17