Csupasport: ultratávon a nőké lehet a jövő

2019.08.21. 16:29
Egy női kerékpáros, Fiona Kolbinger kétszáz férfit pipált le a világ legbrutálisabb ultrakerékpáros-versenyén. A Csupasport utánajárt, hogyan történhetett meg mindez.

A 24 éves német rákkutató, Fiona Kolbinger lett a Transcontinental Race történetének első női győztese – számolt be a csodaszámba menő teljesítményről a BBC. Fionának kicsivel több mint 10 napra volt szüksége, hogy megtegye a bulgáriai Burgasz és a franciaországi Brest közti közel 4000 kilométeres brutális távot, amelyen több mint kétszáz férfit utasított maga mögé. A második helyen célba érő brit férfiversenyző, Ben Davies csak 10 órával később gurult át a célvonalon – kis túlzással mondhatjuk, Fiona ekkora már regenerálódott.

A hihetetlennek tűnő teljesítmény értékét tovább növeli, hogy ez volt Fiona élete legelső ultrakerékpáros-versenye, amelyen elindult. A Csupasport azzal a kérdéskörrel foglalkozik, hogyan és miért fordulhat elő, hogy a kifejezetten nagy állóképességet igénylő ultratávokon – sportágtól függetlenül – a nők felveszik a versenyt a férfiakkal – sőt!

Oldalainkon olvashatják még szokásos futóblogszemlénket, amely ezúttal bemutatja, milyen az, amikor valaki kocogva rajzol!

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
4 órája

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
2026.09.22. 07:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.21. 12:48

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12