Kerékpár: megtámadott egy kéjhölgyet Ullrich, megbüntették

MTI MTIMTI MTI
2019.08.29. 16:52
A bíróság bűnösnek találta egy prostituált megtámadása miatt Jan Ullrichot, a németek Tour de France-győztes, már visszavonult országúti kerékpárosát.

A 45 esztendős Ullrich tavaly augusztus 10-én egy frankfurti luxushotelben megtámadott és sérüléseket okozott egy kongói származású prostituáltnak. Az ügyészség bejelentése alapján testi sértésben és kényszerítési kísérletben találták vétkesnek, ezért 7200 eurós (2.3 millió forintos) pénzbüntetéssel sújtották. A további vádpontokat, a súlyos testi sértést és az emberölési kísérletet az eljárás korábbi szakaszában ejtették.

A közlemény szerint az alkohol és drogok hatása alatt álló Ullrich előbb inzultálta a 31 éves nőt és visszakövetelte a szolgáltatásaiért kifizetett 600 eurót (közel 200 ezer forintot), majd a nyakánál fogva a falhoz szorította. Ezt követően mindkét kezével leszorította, és öklével az egyik karjába vágott. A nő bőrén véraláfutások keletkeztek, valamint fájdalmai voltak a vállában és a nyaki gerincszakaszánál.

Az ügyészség szerint a sértett nem kívánja a büntetőeljárás folytatását, miután az 1997-es Tour de France-on és az 1999-es Vuelta a Espanán győztes Ullrich bocsánatot kért tettéért és kifizette a bírságot.

Legfrissebb hírek

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Jan Ullrich szerint Tadej Pogacar a jelenkor Eddy Merckxe

Kerékpár
2026.07.28. 21:26

Tour: Jan Ullrich húsz év után újra ott lehetett a versenyen

Kerékpár
2026.07.18. 21:24

Tour de France: Pogacar megállíthatatlan, ő nyerte meg a pénteki hegyi befutót

Kerékpár
2024.07.19. 16:55

Tour: először nyert Anthony Turgis háromhetesen szakaszt, Pogacar hiába támadott

Kerékpár
2024.07.07. 18:55

Peák Barnabás harmadik a V4 kerékpárverseny szlovákiai szakaszán

Kerékpár
2024.07.07. 17:19

Női Giro d'Italia: Vas Blanka 65. a nyitó időfutamon, Longo Borghinié az első etap

Kerékpár
2024.07.07. 15:25

Tour de France: Girmay második győzelme, változatlan összetett

Kerékpár
2024.07.06. 18:04