Csupasport: magyar bringások a Hochtor-hágón

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.08.18. 17:33
Négy ultrakerékpáros és négy kísérője több mint kétezer kilométert tett meg a Race Around Austria versenyen, s már azon gondolkodnak, hogy az esemény amerikai változatán is indulnának.

A minap beszámoltunk a magyar csapat sikeréről a Race Around Austria elnevezésű ultra-kerékpárosversenyen, amelyen a Katona József, Kuzler Béla, Oláh Tamás, Takáts György összetételű négyes (Báthori Attila, Beretvás József, Dávid Tibor, Gál Attila segítőkkel kiegészülve) 92 órás szintidőn belül, 81 óra alatt teljesítette a 2170 kilométeres távot. A Bikemag.hu–Kalifa közös csapata augusztus 16-án, vasárnap hajnalban, 4:48-kor ért célba.

„Azóta már beszéltem a csapattársaimmal, egyikük tizenhat órát aludt a hazaérkezése után – kezdte Oláh Tamás, aki a verseny után családjával Ausztriában maradt néhány nap pihenésre. – A szervezetem kezd regenerálódni, bár úgy vettem észre, hogy két–három óránként teljes értékű táplálkozásra van szükségem, hogy az elvesztegetett kalóriakészletemet pótoljam.”

A Race Around Austrián az útvonal végig Ausztria határai közelében halad, s olyan kiemelkedő turistalátványosságokat is érint, mint a Grossglockner (Hochtor-hágó), amely 2504 méter magasságban található.

„Bár Magyarországon nincs különösebben magas hegy, azért a Velencei-tónál lévő tíz százalékos nadapi emelkedőn fel lehet készülni. Valójában mind a négyen húsz éve rendszeresen sportolunk, tehát az alap állóképességgel nem volt gondunk, inkább a taktikánkat kellett kidolgoznunk, ezért a tavalyi versenyen dobogón végzett csapatoktól kértünk tanácsokat. Ideális választásnak tetszett, hogy párokra bontottuk a csapatot, s egy pár négy–hat órán keresztül tekert, majd váltottunk.

Bármilyen furcsán hangzik is, mindez persze anyagi feltételekhez is kötött, mert ha megfizethetünk két kísérőautót, gyakrabban is válhattunk volna.”

A magyar sikerről többet is megtudhat a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
2026.09.22. 07:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.21. 12:48

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12

Szoboszlai a BL-ben: gól és győzelem; női kosarasok: Ide nekünk az oroszlánt is!

E-újság
2026.09.10. 00:07