Giro: Marci sokkot kapott, amikor meglátott rózsaszínben – Valter

K. G., SZ. ZS.K. G., SZ. ZS.
2021.06.03. 19:34
null
Valter Attila a Girón (Fotó: AFP)
A Giro két magyar hőse, Valter Attila és Dina Márton egymásból is merítette az erőt a verseny kemény három hete alatt, és jövőre sem adnák alább – főleg, hogy ha minden ideálisan alakul, 2022-ben már tényleg hazánkból rajtolhat el a világ egyik legnagyobb sporteseménye!

„Inkább focizzanak, ez egy nagyon nehéz sport!” – üzente Valter Attila a jövő kerékpáros-nemzedékének, általános derültséget kiváltva a csütörtöki sajtótájékoztató valamennyi résztvevőjéből.

A vasárnap zárult Giro d'Italia két magyar hőse, Valter Attila és Dina Márton élménybeszámolóján természetesen csupa komoly téma is szóba került, de a két srác gond nélkül elvitte a hátán a show-t. Az FDJ szenzációs Girót futó, 22 éves bringása, az első héten az összetettet három napon át vezető, végül a versenyt a 14. helyen záró Valter elmondta, amíg él, nem feledi a pillanatot, amikor a hatodik szakasz után átvette a vezetést, kihívták a dobogóra, s ráadták az éllovasnak járó, Olaszországban „szent ereklyének” számító rózsaszín trikót. Főleg, hogy a pódiumról pont megpillantotta a szenzációs fejleményekkel csak ott és akkor szembesülő Dina Mártont, meg az ő teljesen elképedt arcát:

„Láttam Marcin, hogy kisebb sokkot kapott… Aztán egyszerre kitört belőlünk az öröm, diadalittasan odaüvöltöttünk egymásnak – hogy pontosan mit, sajnos nem idézhetem szó szerint, nem sajtóképes…”

A magyar főszponzorral is bíró Eolo-Kometa élete első háromhetesét sikeresen teljesítő, az eredeti 184 indulóból a 100. helyen záró versenyzője, Dina Márton csatlakozott jó barátjához.

Dina Márton és Valter Attila
Dina Márton és Valter Attila

„A mi csapatunknak az a szakasz nem sikerült jól, a társaim így valamennyien roppant fancsali képpel ücsörögtek a csapatbuszban. Eleinte volt is egy kis lelkiismeret-furdalásom, hogy én meg egész nap csak vigyorgok – de hát istenem, ha az ember gyerekkori barátja felveheti a rózsaszín trikót, nem fog szomorkodni! Annyira boldog voltam, olyan sokat jelentett Ati sikere, mintha én nyertem volna a szakaszt aznap” – ecsetelte mosolyogva Dina, aki később a Nemzeti Sportnak adott értékelésében elmondta, azt kapta a Girótól, amit előzetesen várt; az egyéni teljesítménye lehetett volna jobb is, de rosszabb is – élete első háromheteséről így is rengeteg tapasztalattal érkezett haza, amelyeket igyekszik hasznosítani a jövőben is.

Ha minden jól alakul, a két jó barát jövőre is együtt tekerhet a Girón, méghozzá budapesti rajttal. A sajtóeseményen Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos bejelentette, az olasz szervezőkkel történt puhatolózó tárgyalások után már konkrét lépések is történtek a tavalyra tervezett, végül a pandémia miatt meghiúsuló magyarországi „Grande Partenza” pótlásáról: kormány-előterjesztést dolgoztak ki a rajt és az első három szakasz itthoni megrendezéséről, a kormány részéről tavalyra tervezett források változatlanul rendelkezésre állnak. Révész szerint a 2022-es „Nagy Rajt” a tavalyinál sokkal perspektivikusabb lehet, igazi népünnepély, hiszen ideális esetben akár négy magyar versenyző is ott lehet, élükön legújabb sztárunkkal, Valter Attilával.

Legfrissebb hírek

Takács Zsombor hatalmas szólóval győzött Pannonhalmán

Kerékpár
2026.06.28. 19:10

Giro d'Italia: Kuss-szóló a pénteki királyetapon

Kerékpár
2026.05.29. 18:36

Giro d’Italia: Ballerini nyerte az újabb bukással tarkított befutót

Kerékpár
2026.05.14. 18:11

Tour de Hongrie: hatalmas ováció fogadta a visszatérő Valter Attilát

Kerékpár
2026.05.12. 20:41

Dina Márton: Harmincévesen is folyamatosan fejlődök

Kerékpár
2026.05.12. 16:52

Vingegaard először lesz ott a Giro d’Italián, amely pénteken Bulgáriában rajtol

Képes Sport
2026.05.06. 14:33

Belgiumi erőpróbák várnak Valter Attilára

Kerékpár
2026.03.25. 10:05

Hazaért a szökés a Tirreno–Adriatico 5. szakaszán

Kerékpár
2026.03.13. 18:16
Ezek is érdekelhetik