Csupasport: remek ob-szereplés után új szerződés

N. ZS.N. ZS.
2021.11.18. 20:39
Címkék
Filutás Viktor sikeres pályakerékpáros országos bajnokságon van túl, kilenc számból négyet megnyert, ráadásul megdöntötte saját országos csúcsát, valamint húzóembere volt a magyar rekordot döntő kvartettnek.

A bringás saját két évvel korábbi országos csúcsát (4:26.645 perc) több mint hét másodperccel megdöntve diadalmaskodott az egyéni üldözéses versenyszámban 4:19.290-es idővel.

„Reggel korán kezdődött a program, plusz az utazás miatt fáradt voltam. Szalontay Sándor mögött második lettem a kétszáz méteres leborításban, tíz másodperchez közeli idővel, ami egész jó. Ezután a négyezer méteres futam jött, és számolgattam, hogy milyen köröket kellene menni a rekorddöntéshez. Az utolsó ezer méterre fogytam el, ha végig bírom, akkor a négy perc tizenöt másodperces idő is összejöhetett volna, ami nemzetközi szinten is jónak számít. Ám nem panaszkodom, a 4:19.290-es időnek is örülök, ha az Eb-t nézzük, ott ezzel, ha a döntőbe nem is, de a harmincból a tizenötödik helyre jó lettem volna.”

A magyar versenyző a jó eredményeknek közvetve új szerződést is köszönhet, erről a csupasport.hu oldalának beszélt.

Legfrissebb hírek

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
2026.09.22. 07:25

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.21. 12:48

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
2026.09.05. 07:20

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Csupasport
2026.09.01. 13:35

Sportágtörténelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
2026.08.31. 16:23

Sokat kivett belőle a meleg, de így is győzött a rövidített Desedán

Csupasport
2026.08.29. 07:30