Cyclocross: a megújult Városliget ad otthont januárban az ob-nak

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.11.25. 14:54
null
Az ob-n várhatóan indul a felnőtt világkupafutam-győztes, Eb-ezüstérmes Vas Kata Blanka is (Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap, archív)
A megújult Városligetben, a Királydombon és környékén rendezik meg január 9-én a cyclocross, más néven a terepkerékpáros országos bajnokságot.

 

Az esemény csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: nagy örömmel fogadták a Magyar Kerékpáros-szövetség (MKSZ) döntését, és büszkék arra, hogy januárban vendégül láthatják a manapság rendkívül népszerű bringás szakág egyik legfontosabb hazai megméretését. Hozzátette: történelmi lépés ez, hiszen az amatőr sport után a profi sport is megjelenik a jelentősen megújított Városligetben.

Gyorgyevics Benedek emlékeztetett rá, hogy a Városliget és a sport hagyományosan kéz a kézben járnak, ezért a Liget Budapest Projekt megvalósítása során kiemelt figyelmet fordítottak az egészséges életmódra ösztönző sportolási és kültéri játszó funkciók erősítésére, bővítésére, valamint a sportrendezvények befogadására, népszerűsítésére. A felújítások során igyekeztek minden parkhasználói csoport, köztük a biciklisek igényeire is odafigyelni, így az amatőr sportolók ma már a futástól a pingpongon át az extrém sportokig 18-féle sportágat művelhetnek a Városligetben.

Kovács Béla, az MKSZ szakmai alelnöke arról beszélt, hogy a cyclocross szakág egyrészt az utánpótlás kerékpáros oktatás egyik kézenfekvő eszköze, másfelől a nyári szezon végeztével az őszi-téli időszakban is biztosítja a versenyzési lehetőséget. Kifejtette: a téli hónapokban ma már a világ országúti és mountain bike-os bringásai is a legfontosabb edzési és versenyzési lehetőségként számolnak a cyclocrosszal, és nincs ez másként a hazai versenyzőkkel sem.

Elmondta, hogy a rendezvény keretében az U11-től a master korosztályokig összesen csaknem háromszázan mérik majd össze erejüket és kerékpárkezelési tudásukat. Az ob-n várhatóan indul a szakág legsikeresebb hazai versenyzője, a felnőtt világkupafutam-győztes, Eb-ezüstérmes Vas Kata Blanka is, aki a tokiói olimpián hegyikerékpárban ért el negyedik helyezést, majd szeptemberben a belgiumi országúti vb mezőnyversenyében is negyedikként végzett.

A szervezők gondolnak a nézőkre is, ezért a bajnoksághoz kapcsolódóan ingyenes családi programokkal várják majd az érdeklődőket a Városligetben.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Mathieu van der Poel a világbajnokságon is állta a sarat

Kerékpár
2026.02.01. 16:50

Vas Blanka negyedik lett a terepkerékpáros-világbajnokságon

Kerékpár
2026.01.31. 16:13

Terepkerékpár: Vas Barnabás hatodik lett a hollandiai U23-as vb-n

Utánpótlássport
2026.01.31. 14:49

Terepkerékpár-világkupa: Vas Blanka harmincharmadik lett Hoogerheidében

Kerékpár
2026.01.25. 15:31

Terepkerékpár-vk: Vas Blanka hatodik lett Maasmechelenben

Kerékpár
2026.01.24. 15:44

Terepkerékpár-ob: Bruchner Regina és Takács Zsombor a bajnok

Kerékpár
2026.01.11. 18:31

Nagyot bukott, véget ért a háromszoros világbajnok kerékpáros idénye

Kerékpár
2026.01.03. 12:36

Negyedik hellyel zárta az évet Vas Blanka

Kerékpár
2025.12.30. 20:38
Ezek is érdekelhetik